hírek
Színház Szerbiából
Lénárd Róbert, az Újvidéki Színház művészeti vezetője már sokadik alkalommal jár a POSzT-on. Tavaly és tavalyelőtt az újvidékiek előadásaikkal részesei voltak a versenyprogramnak, idén a POSzT Fesztivál programja keretében mutatták be egyik darabjukat: Hernyák György rendezésében a Guppi című kortárs orosz drámát.
Fotográfia és zene
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban nyílt meg június 15-én a Total Records – Lemezborító: fotográfia és zene című kiállítás, melynek keretében több mint 400 ikonikus lemezborítót tekinthetnek meg az érdeklődők. Ezek a kis négyzet alakú felületek teljes fotótörténeti áttekintést nyújtanak, egyfajta időkapszulaként zárva magukba a zenét és a képet.
Színészként harcol a nőkért
Nappal egyetemre jár, esténként fellép a Nemzeti Színházban, filmekben szerepel, és mindeközben részt vesz a nők bántalmazása elleni harcban. Barta Ágnes a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének negyedéves hallgatója, akinek társaival együtt osztályfőnökük, Vidnyánszky Attila lehetőséget biztosított arra, hogy a Nemzeti Színházban töltsék szakmai gyakorlatukat.
Elakadó szavak színháza
Éreztük már úgy, hogy félünk megszólalni, mert mindenki minket figyel? Mi lesz, ha belesülünk a mondandónkba, és kinevetnek? A dadogók nap mint nap megélik ezeket a pillanatokat, amikor kenyeret vesznek a boltban vagy felszólalnak egy megbeszélésen. A Thália Pódium próbáin azonban ők is színészekké válnak, szavalnak és játszanak, megtapasztalva, hogy a beszédhibák legyőzhetőek.