hírek
Virgonc ujjak, felpörgetett tempó
A már hétévesen felfedezett kínai zongoraművész, Yuja Wang nyitja meg a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei évadát a Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikus Zenekarral június 10-én. A művésznő rekorder a YouTube világában: Rahmanyinov Dongóját az ő szédületes interpretálásában eddig négy és félmillióan tekintették meg.
Várnak a fesztiválok Sopronban
Tizenhárom helyszínen lesznek programok a Soproni Ünnepi Heteken, a június 17-én kezdődő fesztiválon többek között szabadtéri koncertek, képzőművészeti kiállítások, néptáncbemutatók, illetve gyerekprogramok várják a látogatókat. A Soproni Ünnepi Hetek része ma már több fesztivál is, mint például a Soproni Tündérfesztivál, a Kékfranksosok éjszakája – Sorpon FolkFest.
Ünneplik a nagy találkozást
Tizenegy bemutatóval készül a 2016/2017-es jubileumi évadára a kecskeméti Katona József Színház. Az idén 120 éves teátrum ad majd otthont az országos színházi évadnyitónak is augusztus 26-án – mondta Cseke Péter színházigazgató az évadzáró társulati ülésen június 4-én Kecskeméten. A jelmondata a következő évadnak: „Ünnepeljük meg a nagy találkozást!” lesz.
Kultúrát vinnének a településekre
Konzorciumi szerződést írt alá az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum június 6-án Budapesten. A három intézmény együttműködésének célja olyan közösségfejlesztő program megvalósítása, amelynek része a kulturális intézményi hozzáférés elősegítése a kistelepüléseken és a hátrányos helyzetben élők számára is.
Jön a legbarátságosabb fesztivál
Két hét múlva startol a nyár legbarátságosabb fesztiválja, a Fishing on Orfű. A Kispál és a Borz tematikus, három évre tagolt visszatérése idén lezárul, de számos más programmal és különlegességgel is készülnek a szervezők. Fellép az Esti Kornél, a Tudósok, a Cseh Tamás Program által támogatott Bagossy Brothers Company, a Szabó Benedek és a Galaxisok, az Elefánt vagy A Kutya Vacsorája.
Irány a Lakiteleki Filmszemle
A Lakiteleki Népfőiskola, a Szent István Egyetem és a Dunaversitas Egyesület október 11. és 13. között rendezi meg a XVI. Lakiteleki Filmszemlét, amelyre szeptember 5-ig várják a nevezéseket a szervezők. A rendezvényen megemlékeznek az 1956-os forradalom évfordulójáról és Morell Mihály képzőművészről, filmesről is – közölte Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója.
Elfoglalják a bábok Veszprémet
Bábelőadásokkal, koncertekkel, táncházzal várja a családokat június 11-én és 12-én Veszprémben a Kabóciádé bábfesztivál, amelyen Szirtes Edina Mókus is nagyméretű marionettbábokkal koncertezik. A fesztivált megelőző napon a hagyományokhoz híven a Kabóca Bábszínház művészei gólyalábas felvonulással toboroznak majd nézőket a város főutcáján.
Dönci Szökésben
Tíz évnél is hosszabb lappangást követően végre az olvasók is kézbe vehetik Dénes József, azaz Dönci szépirodalmi igénnyel megírt memoárja. A nyolcvanas évek undergroundjának fenegyereke testközelből mutatja be könyvében a Kassák klubos bandák mindennapjait, de keresetlen őszinteséggel beszél megtéréséről és az őt befogadó közösségtől való eltávolodásáról is.
Bartók minden mennyiségben
Monumentális maratoni produkcióval, egyedülálló koncertekkel és különleges Bartók-balettel tiszteleg a Pannon Filharmonikusok a Bartók-évben a korszakalkotó zeneszerző előtt. Emblematikus alkotásait megszólaltatva a zenekar a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon, az Armel Opera Fesztiválon és a Kodály Központban is alkalmat teremt arra, hogy a huszadik század művésze és a huszonegyedik század közönsége egymásra találjon.
A könyveké a főszerep
A 87. Ünnepi Könyvhetet és a 15. Gyermekkönyvnapokat június 9. és 13. között rendezik meg országszerte, melynek keretében a fővárosban és vidéken is számos rendezvény várja az érdeklődőket. A könyvbemutatók, dedikálások mellett izgalmas előadásokkal, koncertekkel és borkóstolókkal is készülnek a szervezők.
Zenemaraton a Budapest Parkban
Mindent elsöprő punk-rock est lesz Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyén június 7-én, ahol a már bejelentett Billy Talent, Zebrahead és Counterfeit mellé már az Anti-Flag neve is felkerült a plakátokra, így minden összeállt egy igazi punk bulihoz a Budapest Parkban. Örömhír a metalcore rajongóknak, hogy Killswitch Engage is jön június 14-én.