hírek

Fecskefészek az Előhegyen

"Kertem az egész táj, hol óriás csiga kétszarvú dómjával e bölcs bazilika" – írta Dal az esztergomi bazilikáról című versében Babits Mihály. A költő és felesége, Tanner Ilona 1924-ben vásárolt nyaralót az esztergomi Előhegyen, ahol aztán tizenhárom nyarat töltöttek együtt, egészen Babits haláláig. A villa 1961 óta emlékhelyként működik, a kiállítás tárgyairól és Babits esztergomi éveiről Prantner Ivett múzeumpedagógust kérdeztük.

Elkezdődött a 29. Mesterségek Ünnepe

Immáron 29. alkalommal vette kezdetét a Mesterségek Ünnepe a Budai Várban, ahol augusztus 20. és 23. között, négy napon keresztül ismerkedhetünk meg az egész ország műhelyeinek, iskoláinak kézműves alkotásaival. Az idei rendezvény fő témája a pásztorélet és művészete, kiemelt vendége pedig Spanyolország.

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át Balog Zoltán

Állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárral közösen a Népművészet Ifjú Mestere, a Pro Cultura Hungarica, a Bessenyei György-, a Móra Ferenc-, a Pauler Gyula- és a Szinnyei József-díjakat is átnyújtották a díjazottaknak.