hírek
A kolozsvári Házsongárdi temetőben átadták a megújított Bethlen-kriptát
A kolozsvári Házsongárdi temetőben pénteken átadták a magyar állam támogatásával megújított Bethlen-kriptát.
Átadták a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjakat
Meg kell védeni a nemzetet, biztonságot kell teremteni az emberek számára – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken, amikor a nemzeti ünnep alkalmából átadta a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjakat Budapesten.
Az államalapítás ünnepén kezdődik a Hírös Hét Fesztivál Kecskeméten
Az államalapítás ünnepén kezdődik Kecskemét legrégebbi és egyik legnagyobb fesztiválja, a Hírös Hét, amely augusztus 20. és 27. között kulturális, gasztronómiai és zenei programokkal várja a látogatókat.
Nyitottan – Magyar iparművészeti és formatervezési kiállítás Helsinkiben
Augusztus 18-án megnyílt a Helsinki Liszt Intézetben a Magyar Művészeti Akadémiával (MMA) együttműködésben megvalósított csoportos iparművészeti és formatervezési kiállítás, amelyen kilenc MMA-ösztöndíjas alkotása is megtekinthető.
A Nemzeti Hauszmann-program eredményeit bemutató emlékérme-sorozat indul
A Nemzeti Hauszmann-program eredményeit bemutató, különleges, hatszög alakú színesfém emlékérmékből álló sorozatot indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A sorozat első darabját, amely a Szent István-terem kiemelkedő részleteit ábrázolja, pénteken bocsátotta ki a jegybank.
Állami kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely
Novák Katalin köztársasági elnök megbízásából Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adott át pénteken Budapesten a Károlyi–Csekonics-palotában.
Múzeumpedagógiai évnyitó a Néprajzi Múzeumban
Interaktív múzeumpedagógiai évnyitót tart tanároknak a Néprajzi Múzeum A Felelős Szülők Iskolájával együttműködésben. Augusztus 24-én 16 órától várják azokat, akik programötleteket keresnek a következő tanévre, ismerkednének a múzeumpedagógiai kínálattal és a Néprajzi Múzeum új tartalmaival.
Tizenkét helyszínen készülnek változatos programokkal Budapesten a hétvégén
Fesztiválhangulat, színpadi és utcai produkciók, kiállítások, látványművészeti előadás, kreatív, inspiratív terek, családi és gyermekprogramok várják tizenkét helyszínen Budapesten a közönséget a hétvégén a Szent István-napi állami rendezvénysorozat részeként – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Állami díjakat adott át Csák János miniszter
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.
Kisbolygót neveztek el Bán Jánosról
Két színművész, Bán János és Marián Labuda is az égre került kisbolygóként.
Öt napig lesz hozzáférhető pedagógusok számára A létezés eufóriája
Augusztus 22. és 26. között minden középiskolai pedagógus számára hozzáférhető lesz A létezés eufóriája című, nemzetközi és hazai fesztiválokon is többszörösen díjazott dokumentumfilm.
Az ész bizonyosságától a szívvel való látásig – Blaise Pascal
A 17. század egyik legragyogóbb elméje, a francia Blaise Pascal maradandót alkotott a matematika, a fizika és a filozófia területén is. Gondolatok című műve nemcsak a francia próza remekműve, de a nyugati és keresztény gondolkodás egyik csúcspontja is.
Újra műsorra kerül a Grease az amerikai mozikban
A napokban elhunyt filmcsillag, Olivia Newton-John előtt tisztelegve péntektől ismét vetítik egy nagy amerikai mozilánc filmszínházaiban az emblematikus musicalt.
Világsztárokkal ad ingyenes koncertet Budapesten a Mandoki Soulmates
Világsztárokkal, köztük Al Di Meola Grammy-díjas gitárművésszel, Mike Stern amerikai dzsesszgitárossal, Richard Bona basszusgitárossal, valamint Randy Brecker jazztrombitással ad ingyenes jubileumi koncertet a Mandoki Soulmates pénteken Budapesten, a Szentháromság téren.
Magyar Turisztikai Ügynökség: Kulturális kikapcsolódást is ígér az ünnepi hétvége
A Divat & Design Fesztivál workshopokkal, előadásokkal, tematikus sétákkal és pop-up üzletekkel várja az érdeklődőket az augusztus 20-i hétvégén. Míg a Bálnában a hazai dizájné, addig a Nehru-parton az irodalomé lesz a főszerep: a Művészkertben szerzői esteket, felolvasószínházi előadásokat és koncerteket is szerveznek.
Távol-keleti komolyzenei fesztivált rendeznek a Magyar Zene Házában
Első alkalommal rendezik meg a Távol-Keleti Komolyzenei Fesztivált szeptember 1. és 4. között a budapesti Magyar Zene Házában.