hírek

Kesselyák Gergely az évad kamaraművésze lett az Operában

A Liszt-díjas, érdemes művész karmester a március 29-i Manon-balettelőadás tapsrendje alatt értesült arról, hogy a következő szezonban, az intézmény története során először viselheti a Magyar Állami Operaház Kamaraművésze címet. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat Ókovács Szilveszter főigazgató adta át a művészek és a közönség elismerésének kíséretében.

Százezer cserépdarab bizonyítja János evangéliumának igazságát

Ősi kert nyomaira bukkantak Jézus hagyomány szerinti temetkezési helyénél, Jeruzsálemben a Szent Sír-templom alatt, megegyezően a János evangéliumában írtakkal – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál az ásatásban részt vevőket idézve.

A kárpátaljai húsvéti örökséget is megismerhetjük a Hagyományok Háza tojásíró workshopján

A kárpátaljai húsvéti örökséget ismerhetik meg az érdeklődők a Hagyományok Háza Kárpát-medencei online tojásíró kaláka elnevezésű workshopján április 4-én. A Hagyományok Háza által ötödik alkalommal megszervezett rendezvénynek a fő témája minden évben egy-egy kiemelt tájegység jellegzetes tojásíró-hagyománya.

Átadták a Magyar Örökség díjakat

A fővárosi Ráday Házban rendezett 112. Magyar Örökség díjátadó ünnepségén hét elismerést adtak át.

Salman Rushdie hamarosan új könyvet jelentet meg

Az ellene elkövetett 2022. augusztusi merénylet óta először jelenik meg fikciós műve a Booker-díjas indiai származású brit írónak.

Woody Allennel és a Macskafogóval jubilál a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Meghirdette nyári, jubileumi évadát a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad: a színpadot működtető Csokonai Nemzeti Színház hetvenöt évvel ezelőtt, 1950-ben várta először a látogatókat a Nagyerdő fái alatt.

Elhunyt Miske László Jászai Mari-díjas színművész

Elhunyt Miske László, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas színművésze – közölte a színház. Miske idén szeptemberben töltötte volna be kilencvenedik életévét.

Ők nyerték a Magyar Természettudományi Múzeum építészeti tervpályázatát

A Bjarke Ingels Group (BIG) és a Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft. közös pályázata nyerte el az első díjat a Magyar Természettudományi Múzeum Debrecenbe tervezett új épületére kiírt építészeti tervpályázaton – hangzott el a pénteki díjátadón a debreceni Kölcsey Központban.

Megalakult az MMA Erdélyi Bizottsága

Megtartotta alakuló ülését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Erdélyi Bizottsága a köztestület Andrássy úti irodaházában. A bizottság az alapító okirat aláírásának napjától az MMA Erdélyi Munkacsoportja alakuló ülésének napjáig tartó időtartamra jött létre.

Álomtáncok a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral

Álomtáncok címmel ad koncertet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar április 3-án a Pesti Vigadóban, ahol Antonín Dvořák, Gabriel Fauré, Claude Debussy és Kovács Zoltán egy-egy zeneművét hallgathatja meg a közönség Szabó Sipos Máté vezényletével.

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Örökség Intézete és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Hatodik alkalommal szervezte meg a Nemzeti és Történelmi Emlékhelyek konferenciáját a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) március 28-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE). A rendezvény fókuszában az országos emlékhelyhálózat közreműködésével szervezett Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program (NEP) állt. A konferencia keretében Deli Gergely, az NKE rektora és Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója aláírta a két szervezet közötti emlékezetpedagógiai és tanárképzési fókuszú együttműködési megállapodást.

Budapesti tárlatvezetés Óbudától a Városligetig a Vármúzeum sétahétvégéjén

A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma idén is megrendezi a tavaly útjára indított Múzeum a város című sétahétvégét. Az április 12-13-i hétvégén rendezendő eseményen többek között Óbudával, a Várnegyeddel, a Városligettel, Zugló ismert és ismeretlen részeivel, valamint a Bródy Sándor utcával és annak egykori különc lakóival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Tanulmánykötettel ünnepli a dupla Munkácsy-évfordulót a Déri Múzeum

A Déri Múzeum – Munkácsy Mihály Krisztus-képeinek három évtizede gondos őrzőjeként – a művész születésének száznyolcvanadik és a három festmény együttes bemutatójának harmincadik évfordulója alkalmából válogatott szövegekből álló tanulmánykötettel jelentkezik.

Coloradóba költözik a Sundance Filmfesztivál

Hagyományos székhelye, a utahi Park City helyett 2027-től már a coloradói Boulderben rendezik meg a független filmmustrát – jelentették be csütörtökön a szervezők.

Tündér Lalát és Dobó Katát is támogatja a Filmintézet

Dobó Kata új romantikus vígjátékának gyártására 1,19 milliárd forint támogatást, a Tündér Lala animációs mozifilm feldolgozására pedig 990 millió forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Döntőbizottsága.

Fényképezőgép nélkül készíthetünk fotót a Kassák Múzeumban

A fotogram, azaz a „fényképezőgép nélküli fotó” készítésének technikájával ismerkedhetnek meg az érdeklődők Vékás Magdolna fotóművész vezetésével a Fotóműhely a Kassákban című workshop keretében március 29-én az MNMKK PIM Kassák Múzeumban.