hírek
Kiderült, hány sas van Magyarországon
Huszonkettedik alkalommal végezte el a Magyarországon telelő ragadozó madarak éves számlálását a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az eredmény: a tavalyi adatokhoz képest jelentős csökkenés.
Szobrot kap a Kolozsvár arculatát meghatározó építész
Szobrot állítanak Pákei Lajosnak, Kolozsvár egykori főépítészének az önkormányzat RMDSZ-frakciójának kezdeményezésére.
Ítélethirdetés előtt a Churchill szülőházából ellopott aranyvécé tolvajai
Angliában bíróság elé állítottak hétfőn három férfit egy 18 karátos aranyból készült, Sir Winston Churchill néhai brit kormányfő egykori otthonában, a Londontól száz kilométerre északnyugatra, Oxfordshire megyében található Blenheim-palotában kiállított vécé ellopásának ügyében.
Tutanhamon óta ez a legnagyobb régészeti szenzáció, amely akár egy új fáraómúmiát is rejthet
Egyiptomban új sír nyomaira bukkantak, amely átírhatja II. Thotmesz történetét, akinek korábban felfedezett múmiáját talán tévesen azonosították.
Elhunyt a hetvenes évek egyik legnépszerűbb énekesnője
88 éves korában, hosszú betegség után, hétfőn hunyt el Roberta Flack Grammy-díjas énekesnő, akinek The First Time Ever I Saw Your Face és a Killing Me Softly With His Song című száma is vezette a slágerlistákat a hetvenes években.
Lehetett-e frakkhoz csizmát húzni vagy atillában keringőzni?
Miért lett fontos a saját divat megteremtése? Milyen viszonyban állt egymással a pesti és a párizsi divat? Ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak a látogatók február 26-án az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Szépvilág – Divat és kultúra a reformkori Pesten című kiállításán induló Esti Extra tárlatvezetésen.
A táj és a paraszti kultúra egységét hirdeti az Oszakai Világkiállítás magyar pavilonja
A magyar pavilon a japán–magyar kulturális párhuzamokra épít, és a zenét mint a kultúrákat hídként összekötő univerzális nyelvet helyezi előtérbe.
A legnagyobb magyar tragikára emlékezett Vidnyánszky Attila és Hegedűs D. Géza
Jászai Marira, a Nemzeti Színház örökös tagjára emlékeztek születésének 175. évfordulója alkalmából február 24-én, hétfő délelőtt a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben.
Pitchen dől el, ki képviseli Magyarországot a világ legfontosabb animációs szemléjén
Júniusban Magyarország lesz a díszvendég az Annecyi Nemzetközi Animációs Fesztiválon. A hazai animáció 110 éves jubileumát ünnepelve a szakma legfontosabb seregszemléjén fókuszban lesznek a legnagyobb alkotók, műhelyek, élvonalbeli gyártók és nem kevésbé a legifjabb tehetségek. A fesztiválra készülve a Friss Hús – a Nemzeti Filmintézet támogatásával – pitchfórumot szervez az Annecyban bemutatkozó fiatal magyar tehetségek kiválasztására.
Petőfi Zoltán kéziratáért közel hárommillió forintot fizettek
Az Antikvarium.hu aukcióján, amelyen dedikált műveket és kéziratokat bocsátottak árverésre, Petőfi Zoltán egyik versének kéziratáért 2,85 millió forintot fizettek.
Sopronból mondják meg, milyen lesz az időjárás az űrben
A soproni HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) legújabb fejlesztése hozzájárulhat az űridőjárás pontosabb előrejelzéséhez, és segíthet felkészülni az extrém eseményekre is.
Timothée Chalamet egy lépéssel közelebb került az Oscar-díjhoz
Az amerikai színészcéh, a Screen Actors Guild 31. alkalommal szavazott a tévés és filmes legjobbakra. A díjakat február 23-án adták át Los Angelesben, az esemény házigazdája Kristen Bell volt.
A videójáték-ipar legendája múzeumot nyit Zágrábban
A múzeum három emeletén több mint 800 négyzetméteren mintegy háromezer kiállítási tárgyra számíthatnak az érdeklődők.
A mesterséges intelligencia fejtette meg a kétezer éves szöveg titkait
Negyven évvel felfedezése után megfejtettek egy kétezer éves szöveget Izraelben új fényképészeti technológia és a mesterséges intelligencia segítségével.
Meghalt Harkányi Endre
Elhunyt Harkányi Endre, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki március 26-án ünnepelhette volna 91. születésnapját. A művészt a Vígszínház saját halottjának tekinti.
Berlinale – A női szexualitás ébredéséről szóló Dreams nyerte az Arany Medvét
A norvég Dreams (Sex Love) kapta a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjat a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.