hírek
Milyen lesz az EFOTT?
Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet sokan álmukból felébresztve is fújnak. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi showt adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei, például Vincze Lilla, Takács Tamás és Náksi Attila éppen ebben bizonyítottak, megmutatva, mennyire ismerik a fiatalabb pályatársaik munkásságát. Mik derültek ki az EFOTT sajtótájékoztatóján?
A tánc hete
Mintegy harminc előadást láthat a közönség a 13. Magyar Táncfesztiválon június 18. és 25. között Győrben, ahol a harmadik gyermektáncfesztivál mellett megrendezik az első online táncfesztivált is. A rendezvény nyitó gálájának vendége lesz a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem.
Remake vagy eredeti?
Egyszerű lenne állást foglalni és kijelenteni, hogy az eredeti alkotás mindig klasszisokkal jobb, mint a remake, de nem mondanánk igazat. Még akkor sem, ha ebben az esetben könnyedén meg tudjuk mondani, mi volt előbb – nem úgy, mint a tyúk és a tojás tekintetében. Remake vagy eredeti? sorozatunk keretében most a Hyppolit, a lakáj című film 1931-es és 1999-es változatát ajánljuk. Mindkettőt jó szívvel.
Új filmek elkészítését segítik
Több mint 100 millió forinttal támogatja 18 új film elkészítését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A médiatanács heti ülésén döntött az összesen 102,6 millió forint odaítéléséről a Magyar Média Mecenatúra program keretében. Ismeretterjesztő filmek, közszolgálati műsorszámok, valamint sorozatok elkészítését is támogatják.
Világsztárok a VeszprémFesten
Új helyszínen, idén is világsztár fellépőkkel zajlik a 2017-es VeszprémFest: július 12. és 15. között színpadra lép Richard Bona, Heather Small – az M People hangja, Tom Jones és Prince egykori kísérőzenekar, a The New Power Generation. A prémium zenei fesztivált idén új helyszínen, az egykori érseki pihenőben, a História Kertben rendezik.
A fauvizmustól a szürrealizmusig
Idén május 29. és szeptember 24. között tizenkilenc magyar avantgárd művész alkotását mutatja be az amszterdami Zsidó Történeti Múzeum. A fauvizmustól a szürrrealizmusig. Zsidó avantgárd művészek Magyarországról című kiállítás a huszadik század első feléből mutat be műveket, abból az időszakból, amikor az országot háborúk és az erősödő nacionalizmus egyaránt sújtották.