hírek
Tárkány Művek Reloaded
Hét év, három nagylemez és egy Junior Prima-díj után megújult a Tárkány Művek. Új zenészekkel, új hangszereléssel, új tervekkel zakatol tovább az együttes, bemutatkozó koncertjüket május 25-én tartják az Akvárium Klubban. Vendégük az idén tízéves fennállását ünneplő Cimbaliband és a 2015-ös Fölszállott a páva győztese, Ifj. Ürmös Sándor cimbalmos lesznek, utóbbinak Tárkány-Kovács Bálint volt a felkészítő mentora a műsorban.
A Nagy Háború tárgyakon keresztül
Hagyni kell, hogy a történelem szóljon hozzánk a tárgyakon és az általuk elmesélt sorsokon keresztül” – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Magyarország Nagy Háborúja című első világháborús kiállítás megnyitóján, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban május 20-án. Az új tárlat a háború hős katonáinak állít emléket.
Homok a szélben
Miért a zenei karriert választotta a foci helyett Balázs Fecó? Mi vetett véget a Taurus sikerének? Hány koncertje volt egy évben a Korálnak? Mennyi a politikai tartalma a dalszövegeknek? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ május 19-én Balázs Fecó a Cseh Tamás Program beszélgetéssorozatának következő állomásán. A művész elmondta: „se apai, se anyagi ágon nem volt zenész a családban”.
Moldovai művészek a Vigadóban
A művészet Moldovában: Kifejeződési módok a sokféleségben (festmények, grafikák, kerámiák) címmel moldovai képzőművészek csoportos kiállítása nyílt a Pesti Vigadóban. A tárlatot moldáv részről Monica Babuc, a Moldovai Köztársaság kulturális minisztere, magyar részről pedig Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg.
Indul a Lovarda újjáépítése
„Fél évszázad legnagyobb műemléki felújítása kezdődik meg ma itt, Budapesten” – mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára az újjáépülő egykori Lovarda alapkőletételén a budai Várban május 20-án. A munkálatok 2016 júniusában kezdődnek Hauszmann Alajos fennmaradt, eredeti tervrajzai alapján.
Létrejön egy 21. századi Városliget
Felszámolná az Olof Palme sétányt, visszaállítaná a Páva-szigetet és szigorúan korlátozná a gépjármű-közlekedést a Garten Stúdió pályamunkája, amely az első helyen végzett a Városliget parkrehabilitációs tervpályázatán. A május 19-ei eredményhirdetésen elhangzott: ilyen léptékű parkmegújítás még nem volt Magyarország történetében.