?Ezzel a mai ünnepélyes eseménnyel indítjuk útjára azt a várhatóan egy-másfél évtizedig tartó nagy felújítási folyamatot, melynek keretében méltatlanul elpusztított, Hauszmann által tervezett épületeket rekonstruálunk, hitelesen, így a Lovardát vagy a Főőrségi épületet, illetve restauráljuk a Budavári Palota belső tereit és megújítjuk külső homlokzatát? ? mondta L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára, miniszteri biztos beszédében. Ha már hozzá kell nyúlni a nemzeti történelmi szimbolikus épületegyütteshez, akkor abban az állapotban örökítsük tovább a jövő nemzedéke tagjainak, amelyben megépítését követően, Hauszmann terveinek megfelelően fogadta a látogatókat a második világháborúig ? tette hozzá.

Két kulcsfogalomról kell beszélnünk: az egyik a kultúra, hiszen a Budavári Palota a magyar kultúra szentélye lesz a jövőben. A másik a turizmus ? célunk ugyanis, hogy a turizmus életébe a Palota belső tereit is bekapcsoljuk. Azt szeretnénk, ha megszűnne az a példátlan állapot, hogy a turisták kevesebb mint egy tizede lép csak be a Palota tereibe ? hangsúlyozta L. Simon László. ?A rendszerváltozás óta eltelt két és fél évtized műemléki felújításait ismerve, az előttünk álló tervekkel és feladatokkal tisztában léve és nemzeti erőforrásaink tudatában elmondhatjuk: fél évszázad legnagyobb műemléki felújítása kezdődik meg ma itt, Budapesten? ? zárta beszédét az államtitkár.

?A várak jelentést hordoznak, hirdetik az ország múltját, de mutatják a jövőjét és azt, hogy amely nemzet várat emel, az büszke nemzet, képes erőt és kultúrát adni? ? mondta dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára. A budai Vár az ország szíve, amely a történelem során együtt lélegzett az országgal. Ezért mi, kései utódok felelősséggel tartozunk Budaváráért mint az ország múltjának, jelenének és jövőjének jelképéért. Egy ilyen megújítás pedig a nemzet erejét és tehetségét szimbolizálja ? emelte ki az államtitkár.

Nekünk európai fővárosra van szükségünk ? a budai Vár pedig egy európai főváros ékköve lehet. ?Ez az alapkőletétel nemcsak a turizmusról szól, hanem egész Magyarországról? ? tette hozzá. Mint megemlítette: ?ha leteszünk egy alapkövet, az olyan, mintha fát ültetnénk. Csak olyan helyre lehet mind alapkövet letenni, mint fát ültetni, ahol jövő is van. Itt, Magyarországon és Budapesten van jövő? ? hangsúlyozta dr. Tuzson Bence.

Dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere elmondta: ?hosszú idő óta először a tervek végre kiszabadulnak a képzelet világából és valósággá válnak. A Várnegyed egy régi-új építménnyel lesz szebb és gazdagabb a mostani újjáépítéssel.? Belátható időn belül megújul az egész épületegyüttes és a budai Vár még tündöklőbb gyöngyszeme lesz a Dunának, mint eredeti állapotában ? tette hozzá a polgármester.

 

Az időkapszulába került dokumentum az alábbi szöveget tartalmazza:

?A Budavári Palota a második világháború idején, különösen Budapest ostromakor súlyos károkat szenvedett, de egyes részei csaknem teljes épségben fennmaradtak. A későbbi, súlyosan elhibázott döntések nyomán az épületegyüttest jelentősen átépítették, számos épületet pedig évtizedekkel a világháború után végleg lebontottak. Ezek sorába tartozott a Lovarda épülete, amely a magyar kormány döntése szerint, az 1837/2014 számú kormányhatározat értelmében, Hauszmann Alajos szerencsésen fennmaradt, eredeti tervrajzai alapján most újraépül. A tervezésre Potzner Ferenc Ybl-díjas építész, vezető tervező és munkatársai kaptak megbízást. Az építési munkák 2016 júniusában kezdődnek. Az újjáépülő egykori Lovarda alapkövét ünnepélyes keretek között elhelyezte dr. Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára, L. Simon László, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára és dr. Nagy Gábor Tamás, a Budavári Önkormányzat polgármestere. Ezt az okmányt Áder János, Magyarország köztársasági elnöksége, Orbán Viktor miniszterelnöksége és Kövér László házelnöksége idején, 2016. május 20-án helyezzük el az alapkőbe kerülő időkapszulába. Isten áldja a hazát és a Budavári Palota felújítását!?

Szíjjártó Anita

Fotó: Kőmives András