hírek

Zenével boldogabban

Hangszerekről és vásárlásukról, a legnagyobb nyári koncerthelyszínekről, azok programkínálatáról, valamint a Cseh Tamás Program eddigi tapasztalatiról és a jövőbeli tervekről beszélgettek a zeneipar neves szakemberei a május 13-án megrendezett Backstage-workshopsorozat idei utolsó állomásán. Az esemény a Cseh Tamás Program keretében valósult meg.

George és Julia Cannes-ban

George Clooney és Julia Roberts főszereplésével forgatta Jodie Foster negyedik filmjét, a médiát és a pénzvilágot kegyetlenül bíráló Pénzes cápa című túszdrámát, amelyet május 12k-én mutattak be az Oscar-díjas amerikai világsztárok jelenlétében a 69. cannes-i fesztiválon, versenyen kívül. „A barátaimmal jöttem, és ez olyan, mintha egy álom válna valóra” – mondta Julia Roberts az újságírók által tapssal jutalmazott sajtóvetítést követő sajtótájékoztatón.

Együttműködés 1956-ért

Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az 1956-os Emlékbizottság és az MTVA – erről sajtótájékoztató keretében számolt be a két intézmény vezetője, Schmidt Mária és Vaszily Miklós május 12-én a Terror Házában. Az együttműködés keretében sok új műsor készül és lesznek vetélkedők is. Cél, hogy szélesebb közönség ismerje meg az 1956-os eseményeket.