hírek
A Magyar élet – magyar énekkel visszaülhetünk a gyerekkori tábortüzek mellé
A ballagó nyolcadikosok idén könyvet: a Magyar élet – magyar ének című, 48 dalból álló színes válogatást kapják ajándékba, hogy ráérezhessenek a közös éneklés közösségteremtő erejére, és életük fontos pontjain örömüket és bánatukat egyaránt dalokba önthessék.
Száznegyven cigányzenekar húzta a Dankó Pista Emléknapon
Június 14-én a fővárosi helyszíneken túl további 58 hazai településen, 68 étterem, kávéház és csárda több tízezer vendégének országszerte összesen 417 órán keresztül zenélt csaknem 140 cigányzenekar.
Határtalan fesztiválfíling a Muravidéktől a gyergyói hegyekig
A Mol – Új Európa Alapítvány Határtalan nyár rendezvénysorozatának száz fesztiváljára több mint egymillió látogatót várnak.
A szavazatok szerint Hajduk Károly az Örkény Színház közönségkedvence
Június 17-én tartotta évadzáró társulati gyűlését az Örkény István Színház.
Szépíróverseny és látványfestés a Múzeumok Éjszakáján a Palóc Múzeumban
Tematikus tárlatvezetéssel, ismeretterjesztő előadással, kiállításmegnyitóval, mesejátékkal, szépíróversennyel, látványfestéssel és meditatív hangutazással várja az érdeklődőket június 21-én Balassagyarmatra a Múzeumok Éjszakája alkalmából az MNMKK Nagyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeuma.
A sztrájk nem oldja meg a Louvre alkalmazottainak a problémáit
Június 16-án spontán sztrájkot tartottak a párizsi Louvre dolgozói. Összeszedtük, mi a munkabeszüntetés oka.
Turi Gergő épületterve nyerte a Himnusz-emlékhely tervpályázatát
Turi Gergő (Triskell Épülettervező Kft.) épületterve nyerte az első díjat a Himnusz-emlékhely tervpályázatán, amelynek nyerteseit szerdán hirdették ki Budapesten.
Kásler Miklós miniszteri főtanácsadó lesz
M. Lezsák Gabriella régészre bízzák a Magyarságkutató Intézet vezetését, Kásler Miklós a kulturális miniszter főtanácsadója lesz – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Idén lesz utoljára Bánkitó és Kolorádó
Utolsó alkalommal rendezik meg idén a Bánkitó Fesztivált és a Kolorádó Fesztivált. Az okok mögött csökkenő bevételek és növekvő költségek, illetve a területtulajdonos engedélyének visszavonása áll.
Tom Cruise tiszteletbeli Oscar-díjat kap
Tom Cruise-nak 2022-ből már van egy tiszteletbeli díja, akkor Cannes-ban Arany Pálmával ismerték el.
Hány tonna aranyat rejt a Föld?
Az emberiség eddig már több mint kétszázezer tonna aranyat bányászott ki, de a Föld aranykészleteinek nagy része elérhetetlen.
Tűzugrás és Örkény-bábjáték Sárospatakon a Múzeumok Éjszakáján
Aki Sárospatak közelében lakik vagy a környéken jár, mindenképpen érdemes felkeresnie június 21-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Rákóczi Múzeumát. A Családbarát Emlékhely díjjal kitüntetett sárospataki intézmény ugyanis számos izgalmas eseménnyel várja látogatóit a Múzeumok Éjszakája alkalmából.
Csillagles és fegyversimogatás is lesz Esztergomban a Múzeumok Éjszakáján
Esztergomban az MNMKK három tagintézményében – az MNMKK MNM Esztergomi Vármúzeumban, az MNMKK MNM Balassa Bálint Múzeumban és a MNMKK MNM Babits Mihály Emlékházban – várják színes programok az érdeklődőket június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján.
Szász Júlia csatlakozik a Vígszínház társulatához
Radnay Csilla, Orosz Ákos, Szántó Balázs, Márkus Luca, Hegyi Barbara, Kovács Adrián, Mester Dávid és Kálmán Eszter munkáját is díjjal ismerték el a Vígszínház évadzáró társulati ülésén, ahol Halász Judit hatvanéves, Kern András 55 éves és Hegedűs D. Géza ötvenéves tagságát is megünnepelték. A 2025/26-os évadtól Szász Júlia, Kovács Tamás és Sághy Tamás csatlakozik a társulathoz.
A Pajta kapta idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi. Az Év szerethető étterme az Alelí Budapest lett, az Év fenntartható étterme díjat pedig a Salt kapta a hétfő este Budapesten megrendezett díjátadón.
Bach zenéjétől a növények is nagyobbra nőnek
Egy kutatásban a klasszikus zene hatására dúsabb lombot és nagyobb gyökérzetet fejlesztettek a pak choi növények, mint csendben vagy rockzenét „hallgatva”.