Végre állványok nélkül látható a Parthenón

Évtizedek óta először látható teljes pompájában, állványzat nélkül az Akropoliszon az UNESCO világörökségi listáján is szereplő Parthenón.

002_12725-2 (2).jpg
Az athéni Parthenón az állványok nélkül, 1960-ban. Fotó: Collection Roger-Viollet / Roger-Viollet via AFP

Az ókori templom nyugati homlokzatát húsz éve állványozták fel a restauráláshoz, emiatt azóta nem lehetett állványok nélkül megcsodálni a templomot. Az állványzatot szeptember végén bontották le.

Lina Mendoni kulturális miniszter pénteken beszélt erről a görög Skai rádióban azt is kiemelve, hogy mintegy kétszáz éve először fordul elő, hogy semmilyen állványzat nem takarja a templom valamelyik részét. „Olyan, mintha a látogatók egy másik, egy teljesen különböző műemléket néznének” – fogalmazott.

A renoválási munkálatok azonban elmondása szerint tovább folytatódnak, ezért hamarosan ismét megjelennek az állványok a templom körül, de ezek már esztétikailag sokkal jobban illeszkednek majd az épület struktúrájához.

A munkálatok 2026 nyaráig tartanak. Ezt követően Mendoni szerint „a Parthenónt teljesen megszabadítják az állványoktól, és az emberek teljes szépségében láthatják majd”.

Az athéni Akropolisz Görögország legnépszerűbb turisztikai látványossága, ahová 2024-ben 4,5 millióan látogattak el a görög statisztikai hivatal adatai szerint.

A márványból készült templomot a várost védő istennő, Pallasz Athéné tiszteletére építették a Kr. e. 5. század közepén.

Ez is érdekelheti

Gyere velünk a rendszerváltás előtti Balaton nosztalgikus világába!

Sok minden változott a rendszerváltás óta a Balaton körül, legendás szállók, diszkók, strandok tűntek el, de azon a bizonyos aranyhídon akár vissza is mehetünk a múltba, emlékeink révjébe. Azokba az időkbe, amikor a Balaton partját a munkásosztály Riviérájának, az italodiszkó Ibizájának is nevezték.

Ingókövek, emlékházak, vadaspark és pálinkafőzde – Egy nap a Velencei-tó környékén

Bár jelenleg sajnos rekordalacsony a Velencei-tó vízállása, nem kell kihagyni a lehetséges útitervek közül, mert hazánk egyik legkedveltebb nyaraló- és kirándulóhelye számos természeti és kulturális értéket tartogat. Mivel a tó akár kerékpárral is könnyen körbejárható, tegyünk mi is egy kört Velencétől Kápolnásnyékig, és nézzünk körül, milyen látnivalókat érdemes felkeresni.

Ma már nem jár a nevezés mellé egy oldal szalonna: kezdődik a Kékszalag

„A Kékszalagon nemcsak a hajó sebessége számít, hanem az is, hogy mikor és hogyan hozol döntéseket” – mondja Litkey Farkas, és neki elhihetjük, hiszen tizenhárom alkalommal nyerte meg a Balatont megkerülő nemzetközi távolsági vitorlásversenyt, az idén 92 éves Kékszalagot.

Ismét megnyílt a Louvre kirabolt galériája, de semmi sincs benne

Szerdán megnyílt a Louvre Apolló Galériája, ahol 2025 októberében követtek el ékszerrablást. A teremben azonban sem tárlók, sem kiállított ékszerek nem lesznek a jövőben.