hírek

A szabadság szigete idén is vár!

Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek – mondta Kádár Tamás főszervező a Sziget április 19-ei budapesti sajtótájékoztatóján.

Amikor megrág, majd kiköp a színház

Jártatok már úgy, hogy egy színházi előadás után csak azért tudtatok felkelni a székről, mert úgy éreztétek, muszáj állva tapsolnotok? Éreztétek már, hogy egy darab megrágott, majd kiköpött titeket? Azok, akik a MITEM keretében részt vettek a Berliner Ensemble A bádogdob című előadásán, bizonyára igennel válaszolnak e kérdésekre. Elárulom, miért!

Daniel Kehlmann a díszvendég!

Megnyílt a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál április 19-én, csütörtökön délután a fővárosi Millenáris Parkban. A díszvendéggel, Daniel Kehlmann világhírű német íróval Lévai Balázs beszélgetett inspirációról, gyermekkorról, sőt: még a tévénézésről is. A német író a Budapest Nagydíjat is megkapta, melyet a könyvfesztiválon vett át.

Programok a kultúra jegyében

Ismét reneszánszukat élik a kulturális események, így többek között egyre népszerűbb a színház, az opera és a balett. Ezzel párhuzamosan bővül a kínálat is, ezért sok esetben nehéz eldönteni, mely darabot nézzük meg vagy milyen könyvet olvassunk? A Kultúra.hu a téma egyik szakértőjét, Juhász Anna irodalmárt, a Hadik Irodalmi Szalonok háziasszonyát kérdezte: ő milyen programokat ajánl?

A műemlékek szolgálatában

Közös örökség – közös felelősség címmel tartottak konferenciát a műemléki világnapon, április 18-án a szentendrei Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. A rendezvényen átadták az ICOMOS-díjakat is, amelyeket a nagydobszai Talpasház, a püspökszentlászlói püspöki kastély, látogatóközpont, emlékhely és zarándokház, valamint a tornai Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplom helyreállítása érdemelt ki.

A színek útjai és útvesztői

Rákossy Anikó festőművész idei, legújabb festményei költöztek be a szentendrei MANK Galériába, ahol április 18-tól láthatóak a művek. Ezzel a tárlattal a művész egy korábbi kiállítása helyszínére tér vissza. A festményeit belső tájképekként aposztrofáló Rákossy Anikó A színek útjai és útvesztői című tárlata május 18-ig látogatható.