II. András

Szeptember 24-én történt

1940. szeptember 24-én hunyt el Iványi-Grünwald Béla festőművész, aki Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványa volt, majd Hollósy Simon köréhez csatlakozott. 1896-ban a Nagybányai Művésztelep alapítói között volt, ahol elsősorban természetközeli, plein air tájképeivel vált ismertté, míg 1906 után a naturalizmustól a dekoratív, stilizáló, szecessziós és Gauguin hatását is tükröző megoldások felé fordult. Ezután a kecskeméti művésztelep meghatározó alakja lett, ahol allegorikus kompozíciókat is festett, majd ismét visszatért a realista tájfestészethez.

Szeptember 21-én történt

„A művésznek kutya kötelessége a gyötrődés. Ez a legszebb és legnehezebb föladat: elhagyni a lélek kényelmi állapotát, és vállalni a gondolkodás kényelmetlenségeit, szembesíteni magunkat saját lelkiismeretünkkel, a megismert igazságot más oldalról ismét megvizsgálni, hogy még jobban kiállhassunk érte, újra és újra megméretni, és könnyűnek találtatni, bátornak lenni önnön tévedéseink megítélésében” – fogalmazta az 1928. szeptember 21-én született – és 2001-ben elhunyt – Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, Sinkovits Imre.

Szeptember 21-én történt

„Az írás egyfajta önhipnózis, amelynek során gyakori a teljes érzelmi újraátélés, és olyan félelmek kelnek életre, amelyekről azt hittük, rég meghaltak” – fogalmazta a ma hetvennyolc éves amerikai író, forgatókönyvíró és producer, Stephen King. A Horror Nagymesterének is nevezett szerző nevéhez olyan bestsellerek fűződnek, mint A ragyogás, a Holtsáv, a Tortúra, a Tűzgyújtó, a Borzalmak városa, a Hasznos holmik és a Halálos árnyék.

Az Aranybulla a magyar jogfejlődés egyik legfontosabb állomása volt

Az Országgyűlés 2022. november 22-én fogadta el a 2022. évi XLVI. törvényt, amely az 1222-ben kiadott Aranybulla emlékét és a magyar nemzet szellemi öröksége részeként annak jelentőségét törvényben örökítette meg, és április 24-ét az Aranybulla napjává nyilvánította. A jogszabály az Aranybullát az európai és a magyar alkotmányos jogfejlődés kiemelkedő dokumentumaként méltatja.

Premier: szombaton mutatják be a II. Andrásról szóló ismeretterjesztő filmet

Az elveszett király című ismeretterjesztő filmben nyomon követhetjük az Árpád-házi uralkodó és második felesége feltételezett sírhelye után kutató régészcsapat tíz éven át tartó küzdelmes munkáját. A filmet a Duna az Aranybulla emléknapjához kapcsolódóan április 22-én mutatja be.

Megelevenedik a történelem

Hatalmas díszletek között, lenyűgöző kosztümökkel és helyszíneken készít látványos sorozatot a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) az első szerb királyi családról, a Nemanjicsokról. A sorozatban Mess Attila vajdasági magyar színész alakítja II. András magyar királyt. Vele beszélgettünk: a szerepéről, a forgatás kulisszatitkairól, valamint arról, miért fontos megőrizni a történelmet.