interaktív kiállítás

Bőgő gímbikákkal túrázhatunk Gemencen

Elkezdődött a szarvasbőgés a Gemencen, a Gemenc Zrt. szemléletformáló előadásokkal összekötött túrákat szervez az ártéri erdőbe, amelyeken meghallgatható a gímbikák bőgése. A kirándulások szeptember 5-én és 6-án, illetve 12-én és 13-án este fél hétkor a Pörbölyi Ökoturisztikai Központból indulnak.

Itt minden gyerek kívánsága teljesül

Ha szeretnénk az okostelefon vagy a többi, ma már köztudottan káros digitális eszköz bűvköréből kiszakítani a gyermekünket, irány a Mesemúzeum, ahol kicsiket és nagyokat egyaránt csupa izgalom, felszabadult, örömteli élmény és játszva tanulás vár.

Borges bábeli könyvtárával nyílt meg Veszprém digitális élményközpontja

Február 27-én Veszprémben megnyílt a CODE – Center of Digital Experiences – Digitális Élményközpont. Az egykori Megyei Művelődési Központból átalakított létesítmény nemcsak kiállítótér, hanem interaktív művészeti és technológiai laboratórium is, amely a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik fontos öröksége.

A tudomány és a szakpolitika kapcsolata a World Science Forum idei témája

A tudomány és a szakpolitika kapcsolata a globális átalakulások idején lesz a november 20-án kezdődő budapesti World Science Forum (WSF – Tudomány világfóruma) idei témája. A november 23-ig tartó világfórum részeként rendezik meg a Science Expót a Szépművészeti Múzeumban november 21–23. között.

Világraszóló hamisítások a budapesti Centrális Galériában

A történelem legjelentősebb hamisításait mutatja be a brüsszeli Európai Történelem Háza Valódi hamisítvány című utazó kiállítása, amelynek november 19-től a Centrális Galéria ad otthont.

Ősztől megint hangszert vehetünk a kezünkbe

A Hangszert a kézbe zenei interaktív kiállítás szeptember közepén megkezdi őszi szezonját Újbudán.

Szabadulás a múzeumból

A múzeumi szabadulószobák a klasszikus kiállításlátogatáson túl extra élményeket és interaktív kalandokat ígérnek.

Öt éve nyitott meg a felújított Almásy-kastély Gyulán

Március 18-án lesz öt éve, hogy megnyitották a felújított gyulai Almásy-kastélyt, amelynek azóta már több mint 360 ezer látogatója volt.

Interaktívvá válik a gyulai Erkel Ferenc Emlékház kiállítása

Saját fejlesztésű, országosan egyedülálló interaktív elemekkel, okostükörrel és zenélő paddal bővül a gyulai Erkel Ferenc Emlékház kiállítása a Kubinyi-programból elnyert nyolcmillió forintos támogatásból – közölte Fekete-Dombi Ildikó, az Erkel Ferenc NKft. kiállítóhelyekért felelős ügyvezetője.

Megnyitották a Virtuózok interaktív zenei kiállítását

A Virtuózok első szériájának legemlékezetesebb pillanataihoz kapcsolódó tárlat szervezőinek célja, hogy a látogatók körében is kedvet csináljanak a komolyzene tanuláshoz.