jáki templom

Scherer Péter: A bankett után fogadásból megfürödtem itt alsónadrágban

Bebarangoltuk és megismertük Vas vármegyét Scherer Péter színművész ajánlása nyomán, aki a térség rejtett szépségeire irányította a figyelmet.

Visszatértek Jákra a templom apostolszobrai

Több mint huszonöt év után hagyták el a Savaria Múzeumot a jáki templom több száz kilós apostolszobrai, hogy ideiglenesen visszatérjenek eredeti helyükre. A szobrok előéletéről Csapláros Andreát, a szombathelyi múzeum igazgatóját kérdeztük.

Befejeződött a jáki templom helyreállítása

Befejeződtek a jáki Szent György-templom külső és belső helyreállításának, restaurálásának több évig tartó munkálatai, a következő lépés a már kész kivitelezési tervekkel rendelkező látogatóközpont megépítése lehet.

Elkészült a jáki templom belső felújítása

Elkészült a jáki templom belső restaurálása, húsvétkor a hívek, az ünnepek után pedig már a turisták is újra látogathatják a magyar középkori építészet egyik legjelentősebb épületét.

Ötszáz éves miseruhát találtak Jákon

A főszentély előtt eltemetett rangos egyházi méltóság, feltehetően egy hajdani jáki apát papi ornátusát, arany és ezüst színű fémszálakkal gazdagon átszőtt miseruháját találták meg a jáki Szent György-templomban végzett ásatáson – közölte szerdán a feltárás helyszínén tartott sajtótájékoztatón Székely János szombathelyi megyéspüspök.

Megtalálhatták a jáki templom alapítójának csontjait

A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait. Erről Pap Ildikó régész, a helyreállítás alatt álló, román kori műemlék régészeti munkálatainak irányítója nyilatkozott pénteken a Szombathelyi Egyházmegye sajtótájékoztatója és a helyszíni sajtóbejárás után.

Restaurálási munkálatok miatt 2022 tavaszáig nem látogatható a Jáki templom

A román kori jáki apátsági templom restaurálásra, átfogó építészeti felújítása kétmilliárd forintos kormányzati támogatással indult meg. Egy olyan látogatóközpontot is létrehoznak, amely a Ják-nemzettséget, a település történelmét és az egykori apátsági kolostor életét mutatja be.