Jókai 200
Sci-fi és jövőkutatás: hogyan képzelte el Jókai a jövőt?
A jövő század regényéről, Jókai látnoki képességeiről, a technika fejlődéséről, sci-firől és az emberiség lehetséges jövőjéről kérdeztük Veres Miklós muzeológust és Galántai Zoltán jövőkutatót, sci-fi-írót.
Kakas Márton és a Jókai-bableves
Vajon mikor jönnek már el azok az idők, mikor térdig járunk a bablevesben?
Jókai már a 19. században felismerte: az ember nem lehet „másik Isten”
A Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából szervezett emlékkonferencia megnyitóján beszédet mondott Rózsa Dávid főigazgató, Demeter Szilárd elnök, Kecskeméti Gábor intézetigazgató és Hansági Ágnes vezető kutató.
Mikszáth és Munkácsy is a nevét adta hozzá, pedig a monarchia PR-kiadványaként indult
Valódi tudományos értékű mű vagy politikai PR-kiadvány volt a közel két évtizedig kéthetente megjelenő, Jókai Mór szerkesztette Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben?
Túl magas polcra helyezzük a művészetet, mintha csak egy bizonyos elit kiváltsága lenne
Az írói pályára lépést megelőzően képzőművészeti területeken alkotott Jókai Mór. Takács Dalma művészetterapeutával beszélgettünk arról, hogy miként tudja felszabadult módon kifejezni magát az ember.
Mi köze van Dargay Attilának Jókaihoz?
Melyik Jókai-regényből készült a legtöbb film? Mit gondolt nagy írónk a moziról, amikor először találkozott vele? Cikkünkből kiderül.
JókAI: vajon kitalálja, melyik szöveget írta a kétszáz éve született író és melyiket a ChatGPT?
Ki ne ismerné Jókai lebilincselő stílusát, választékos fogalmazásmódját? Most játékra hívjuk az olvasókat: vajon kitalálják, mely részleteket írta a kétszáz éve született író és melyeket a ChatGPT?
Jókai-ügy: őskövület lett-e a legolvasottabb magyar íróból?
A 200 évvel ezelőtt, 1825. február 18-án született Jókai Mór előtt tisztelegve, de (nem) olvasásának, „korszerűségének” 21. századi dilemmáival is szembenézve beszél és beszélget a Jókai-életmű időszerűségéről és identitásteremtő szerepéről Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese, Császtvay Tünde művelődés- és irodalomtörténész, L. Simon László József Attila-díjas író, valamint Lakatos Mihály, a Magyar Összetartozás Intézetének kutatója, író az MCC Scruton közösségi térben.
Jókai, az erotikus fotógyűjtemény és egy malac a selyempaplanon
A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Jókai már kilencévesen megpróbált verseket írni
Idén ünnepeljük Jókai Mór születésének 200. évfordulóját. A bicentenárium alatt lehetőségünk lesz még jobban megismerni az író líráját is.
Legelőből hazát: a magyar kultúra jövője
Passzív fogyasztásból aktív kultúrahordozás, a nehéz magyarság szabadsága, hídfunkció Kelet és Nyugat között, újragondolt intézményi szerepek és fenntarthatóság – ezek a főbb sarokpontjai a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ átfogó fejlesztési stratégiájának. A Demeter Szilárd elnök által összeállított víziót történelmi pillanatban, napra pontosan 222 évvel a nemzeti könyvtár és múzeum alapítása után mutatták be.