Julianus-naptár

Új időszámítás kezdődött XIII. Gergely naptárreformjával

Négyszáznegyven éve, 1585. április 10-én halt meg XIII. Gergely, a 226. római pápa. A katolikus megújulás egyházfőjének nevéhez fűződik a papképzést biztosító kollégiumok felállítása, és uralkodása alatt zajlott le Franciaországban a hírhedt Szent Bertalan éjszakája. Neve mégis azért a legismertebb, mert 1582-ben ő vitte keresztül a régóta esedékes naptárreformot, összhangba hozva az addig használt Julián-naptárt a csillagászati megfigyelésekkel.

Március 13-án történt

2003-ban ezen a napon avatták fel az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok helyén felépült Papp László Budapest Sportarénát. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk nevét viselő, koncerthelyszínként 12 500 ember befogadására alkalmas komplexumban az elmúlt évek során olyan világsztárok léptek fel, mint Andrea Bocelli, Jean-Michel Jarre, Lady Gaga és Rod Stewart, illetve az AC/DC, a Deep Purple, a Depeche Mode, a Kraftwerk és a Rammstein.

Kisbolygót neveztek el a naptárreformjáról ismert XIII. Gergely pápáról

Az aszteroidát a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) egyik munkacsoportja nevezte el a pápáról – közölte kedden a Vatikáni Csillagvizsgáló.