Kálvin János
Május 27-én történt
„Azt, hogy ki mennyit ér önmagának és másoknak, szerintem nem az elvégzett munkái, az eredményei határozzák meg” – fogalmazta a ma hetvennyolcadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, Presser Gábor, az egykori Omega és Locomotiv GT együttes meghatározó tagja, a Vígszínház zenei vezetője. Együttesei mellett számos szólólemezt készített, írt dalokat többek között Zoránnak, Katona Klárinak, Kern Andrásnak és Révész Sándornak, illetve több népszerű színházi mű, film és mesejáték zenéje is a nevéhez fűződik.
Kálvin János: a kártya, a kocsma és a tánc kíméletlen ellensége
Kálvin János francia származású svájci vallásreformátor, a kálvinizmus névadója négyszázhatvan éve, 1564. május 27-én halt meg Genfben.
Az igaz hit kultúrát teremt
E szavakkal nyitotta meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a reformáció 500., jubileumi emlékévének központi ünnepségét. A Reformáció 500 Nemzeti Megemlékezés című rendezvény ökumenikus istentisztelettel kezdődött a Papp László Budapest Sportarénában október 31-én, majd a köszöntő beszédek után gálaműsorral zárult.
Szobor Luthernek és Kálvinnak
A 16. század nagy pezsgéséből olyan szellemi, lelki, kulturális kapcsolatok születtek Magyarország és Nyugat-Európa között, amelyek – a néphit körében – „magyarrá tették” Luther Mártont és Kálvin Jánost – fogalmazta meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere október 27-én Zalaegerszegen, Luther Márton és Kálvin János szoboravatásán.