Keith Emerson

November 2-án történt

„A huszadik században a vers annyira öncélúvá alakult, hogy némelynek írója úgy véli, ami átvillan a fején, az már líra. Rettenetes félreértés. A versben nem magunkról és magunknak kell beszélnünk, hanem azokról a gondolatokról, érzésekről, amelyek ott lappangnak az olvasókban is” – fogalmazta az 1902. november 2-án született – és 1983-ban elhunyt – háromszoros Kossuth-díjas író, költő, Illyés Gyula.

Március 10-én történt

Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.

Nagy hatással voltak rá Bartók művei, és koncert közben néha kibelezte a szintetizátorát

Nyolcvan éve, 1944. november 2-án született Keith Emerson angol billentyűs, zeneszerző, az Emerson, Lake and Palmer trió egykori tagja, aki a példaképei között emlegette Oscar Petersont és Dave Brubecket, de Bartók Béla, Dmitrij Sosztakovics és Johann Sebastian Bach alkotásai is nagy hatást gyakoroltak rá.

November 2-án történt

November 2-án, halottak napján az elhunytakra emlékeznek világszerte. Az eredetileg keresztény ünnep mára túlnőtt az egyházi kereteken, ezen a napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére.