képzőművészet

Banksy: a vandál, akinek alkotásai dollármilliókért kelnek el

A Batman-szerű, rejtőzködő graffitiszuperhős, aki az éj leple alatt alkot, de a mai napig nem ismerjük a kilétét. Banksy széles közönség számára teszi elérhetővé a művészetet, miközben a legsúlyosabb társadalmi kérdéseket is képes humorral, értelmezhető formában tálalni.

A téma csak ürügy a gondolat megfogalmazásához

Ezüst Gy. Zoltán tavaly töltötte be hatvanadik életévét. Ez alkalomból úgy döntött, azokat a munkáit is megmutatja a nagyközönségnek, amelyek eddig nem voltak láthatók tárlatokon. Ünnepi kiállítássorozatáról, a művészcsaládban töltött gyerekkorról és a terveiről beszélgettünk.

Rimszkij-Korszakovtól Gaudíig számos művészt ihlettek már meg a méhek

A méhek jelentősége egyre inkább előtérbe kerül a biológiai sokféleség válsága és az élelmezésbiztonság miatt, hiszen alapvető szerepet játszanak az ökoszisztéma fenntartásában. Ugyanakkor évezredek óta hatnak kultúránkra és művészetünkre is.

A nem látás ambivalens érzés: megnyugtató, mégis izgalmas

Kun Fruzsina kompozíciói a nem látás alapélményéből kiindulva belső utazásra invitálják a nézőt, amelynek során zsigeri szinten fejthetjük fel a traumáinkat.

Festőecsettel írt önéletrajz – Anna Margit életmű-kiállítása a Nemzeti Galériában

Bár mestere, Vaszary János szerint Anna Margit ereiben festék folyt, maga úgy tartotta, hogy a francia-orosz festőzseni, Chagall párizsi kézcsókjától vált festővé.

Elhunyt Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy-díjas képzőművész

Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem korábbi professzora hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 80. évében, március 21-én elhunyt.

Hogyan formál a tér, amit otthonomnak választottam

Oláh Norbert egyéni és közösségi identitását boncolgatja stilárisan és mediálisan igen változatos műveivel. Terápiás hatásúnak tartja őket. A szorongásait manifesztálják, amelyeket kívülre helyezésükkel képes feloldani, mondja róluk.

Megformálta a föld porából

Ma kilenvencéves Németh János Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas keramikus, szobrász, a nemzet művésze, „az utolsó fazekas”. Jubileumi tárlata mától május 25-ig látható a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Ki ez a barbár zseni?

Százharminc éve, 1894. március 15-én született Aba-Novák Vilmos, a modern magyar festészet egyik legnagyobb és legeredetibb művésze.

Elhunyt Szüts Miklós festőművész

Elhunyt Szüts Miklós Hazám-díjas festőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja – adta hírül a Revizor portál Facebook-oldalán. Az alkotó 78 éves volt.

A Vásárhelyi Őszi Tárlatok örökségét mutatja be az Alföldi Galéria

Hetven címmel az idén hetvenéves Vásárhelyi Őszi Tárlatok festményekben, plasztikákban és grafikákban megtestesülő örökségét bemutató kiállítás nyílt szombaton Hódmezővásárhelyen, az Alföldi Galériában.

Kétezerhuszonhárom – best of kiállítás nyílt Veszprémben

A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokból a programévet összegző kiállítás nyílt pénteken Veszprémben. A régióhoz kötődő festményeket, installációkat, fotókat felvonultató tárlat június 2-áig látható kétezerhuszonhárom – best of címmel a Dubniczay-palotában.

Robert Capa, Munkácsy Mihály és biedermeier arcképek

A Szépművészeti Múzeum idén többek között az Amerikában híressé vált magyar származású fotóművészeket bemutató tárlattal, valamint egy Munkácsy-emlékkiállítással várja látogatóit, a Magyar Nemzeti Galéria pedig Anna Margit életmű-kiállítást és a biedermeier időszakát bemutató tárlatot rendez.

A világűr a MOME idei Ugrás a jövőbe! pályázatának témája

Hogyan fog változni a világ az űrkutatás hatására? Miként és mire taníthat a Világegyetem? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tesz fel az Ugrás a jövőbe! 2024 alkotói pályázat. A MOME 7–10. osztályos magyarországi és határon túli csapatok jelentkezését várja, akik szívesen terveznének tudományos-fantasztikus tárgyat vagy szolgáltatást.

A Ruben Brandt alkotója Leonardo da Vincivel is művészi párbeszédet folytat

A padlótól a plafonig képek sorjáznak: érdekes, borzongató portrék, ismerős kompozíciók, furcsa gesztusok, különös lények. Mindez egy templom és egy börtön szomszédságában, egy budapesti lakásban, ahova gótikus ablakokon ömlik be a fény. Milorad Krstić és Roczkov Radmila otthonában mintha létezne az őszinteségnek egy olyan szintje, amely ténylegesen látni hagyja, mire gondol egy másik ember, mi van a fejében, milyen kérdések, gondolatok, játékok foglalkoztatják, és milyen logikája van annak a sajátos humornak, amellyel szerethetővé és főként érdekessé rajzolja a mindenséget.

Öt derkós, akikre azóta is érdemes figyelni

A Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj azzal a céllal jött létre 1955-ben, hogy segítse a 35 év alatti tehetséges képzőművészeket. Az elmúlt időszakban sok olyan fiatal nyerte el, akik azóta is a pályán vannak és egyre izgalmasabb dolgokat hoznak létre. Közülük mutatunk most néhányat.