Keserü Ilona

November 29-én történt

Ma ünnepli kilencvenkettedik születésnapját Keserü Ilona Kossuth-díjas festőművész, a hatvanas évek közepén indult neoavantgárd művészgeneráció jelentős alakja, világhírű képviselője. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó az egyik legkeresettebb kortárs művész a piacon, alkotásai a Magyar Nemzeti Galéria és számos más hazai, valamint külföldi intézmény gyűjteményében megtalálhatók.

Több mint egymilliót hozott Závada képpé vált elefántja

A Virág Judit Galéria 17. Háború utáni és kortárs aukcióján Keserü Ilona egyik újabb alkotása ért el kiemelkedően magas leütési árat, 42 millió forintot. A teremben más híres kortárs művészek alkotásainál is repkedtek a milliók.

Harmincmillió forinttól lehet licitálni Keserü Ilona festményére

A kortárs képzőművészeti szcéna legnagyobb sztárjait vonultatja fel a Virág Judit Galéria november 19-i aukciója. Keserü Ilona és a magyar származású világsztár, Vera Molnar egy-egy kiemelkedő festménye mellett Bak Imre, Fajó János és Lantos Ferenc alkotásai is megjelennek a kínálatban. A galéria egy időzített online aukciós lehetőséget is megnyit a vásárlók előtt.

Egy élő iskola térképe a Pécs–Kaposvár-tengelyen

Élő, organikusan pulzáló szövet köti össze Pécs és Kaposvár művészeti közegét – egy különleges szellemi háló, amelynek gyökerei Rippl-Rónai József tanítványáig, Martyn Ferencig nyúlnak vissza.

A ’70-es évek művészei sokkal nyersebben bántak a testtel, mint a maiak

Harmadszor rendezték meg Pécsett a LOKART Kortárs Képzőművészeti Biennálét, amelynek idei témája a test volt: a látogatók zsigeri élményként élhették meg különféle arcait és kiszolgáltatottságát.

Közel ötvenmillió forintot ért Keserü Ilona festménye

A Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján Keserü Ilona, a hazai kortárs szcéna jelenlegi egyik legnagyobb sztárjának nagy méretű és drámai erejű festményéért adták a legtöbbet, 48 millió forintot, de magas áron keltek el Reigl Judit, Lantos Ferenc, Nádler István és Fajó János képei is.

Keserü Ilona képéért legalább negyvenmillió forintot kell fizetni

Keserü Ilona egyik nagy méretű, drámai festménye 40 millió forintos kikiáltási árról várja a liciteket a Virág Judit Galéria 16. Háború utáni és kortárs művek aukcióján. Keserü mellett Reigl Judit, Fajó János, Lantos Ferenc és Nádler István alkotásai is gazdagítják az árverés anyagát.

Kortárs Vanitas-olvasatok a Műcsarnokban

A régi művészettörténeti témának, a vanitasnak a kortárs képzőművészeti feldolgozásait mutatja be a hatvanas évek közepétől napjainkig A Vanitas-olvasatok című háromtermes, csoportos kiállítás a Műcsarnokban.

A hazaszeretet szimbóluma is eladó az Art and Antique vásáron

Unikális és megvásárolható műkincseket állítanak ki február 6–9. között az Art and Antique Budapesten. Az ország egyik legjelentősebb művészeti seregszemléjén gróf Vécsey Károly aradi vértanú kardját, Picasso magyar barátjának grafikáit és Amerigo Tot eddig ismeretlen, hatalmas művét is kiállítják a Bálnában.

Miért érdekes Keserü Ilona kiállítása a Műcsarnokban?

Az elmúlt néhány esztendőben több tárlaton is megtekinthettük a november 29-én kilencvenegyedik életévét betöltő művésznő munkáit. A mostani kiállítás a tiszteletadás motívuma felől közelít az életműhöz.

Tíz kiállítás 2024-ből, amire örömmel mennénk vissza

Ha az összes kedvencünket fel kellene sorolnunk, természetesen több lenne, mint tíz. Ez a lista azonban tényleg csak olyan kiállításokat tartalmaz, amiket még jó párszor szívesen megnéznénk.

Fellapozott egy Michelangelo-albumot, majd a műgyűjtés mestere lett

Kolozsváry Ernő a 20. századi magyar művészeti világ egyik legjelentősebb gyűjtőjeként, politikusaként Győr kulturális fejlődésének egyik meghatározó alakja volt.

Patkó Bandi, Tarján Zsófi és Weöres Sándor is Pécsett tölti a nyár végét

Az augusztusi hosszú hétvégén feltárul Pécs egyik legvarázslatosabb szeglete: a Janus Pannonius Múzeum történelemmel, zenével és irodalommal tölti meg a várost a Múzeumutca Pluszon.

Keserü Ilona és Kun Fruzsina műveiből nyílik kiállítás Pécsett

A Janus Pannonius Múzeum Múzeum Galéria épületében lesz látható Nyár lesz tehát, tündöklő és meleg címmel.

Ötvenötmilliót ért Keserü Ilona festménye

A BÁV Art 83. Művészeti Aukciója két rendkívül izgalmas napot hozott a résztvevők számára. Az árverés emlékezetes pillanatai közül Keserü Ilona Előérzet című festménye, valamint egy különleges aranykokárda körül kialakult heves licitharc emelkedett ki.

Ötvenmillió forintot ért Keserü Ilona festménye a Virág Judit Galéria árverésén

A háború utáni és kortárs festészet szinte teljes élvonalát felvonultatta a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója, amelyen az Idézetek Kornissnak (1990) című Keserü Ilona-mű ötvenmillió forintért kelt el. Az árverésen Bak Imre, Rozsda Endre és a hazai aukciókon csak nagyon ritkán felbukkanó Fredric Karoly egy-egy alkotása is új tulajdonosra lelt.