Kieselbach Galéria

Nagy István festőművész életművére emlékezik a Kieselbach Galéria

Nagy István (1873-1937) festőművész életművét ismertető monográfiát mutatnak be csütörtökön a budapesti Kieselbach Galériában, ahol kiállítás is nyílik az erdélyi származású alkotó alkotásaiból.

Őszi árverés a Kieselbach Galériában

Mattis Teutsch János, Vaszary János és Plány Ervin kiemelkedő alkotásaira is licitálhatnak az érdeklődők a Kieselbach Galéria őszi árverésen, amelyet október 7-én tartanak Budapesten. Az árverésre szánt 225 tétel közül a galéria 24 millió forint kikiáltási áron kínálja az érdeklődőknek a három festő egy-egy alkotását. A tételek között sokak mellett megtalálhatóak még Ország Lili, El Kazovszkij és drMáriás művei is.

Kalapács alatt a művek

A leghíresebb magyar írógyűjteménynek, Füst Milán és felesége, Helfer Erzsébet kollekciójának kiemelkedő darabjai, köztük a magyar modernizmus ikonikus képei, így Berény Róbert és Tihanyi Lajos munkái is szerepelnek a Kieselbach Galéria 2017-es téli aukcióján december 18-án Budapesten. Az aukción megvásárolható alkotásokból december 17-éig látható kiállítás a Kieselbach Galériában.

Elveszett örökség

Molnos Péter történész Elveszett örökség – Magyar műgyűjtők a 20. században című kötetét mutatták be november 8-án a Kieselbach Galériában, ahol a műgyűjtéssel kapcsolatban kiállítás is nyílt. A tárlaton Hatvany Ferenc festményeit és gyűjteményét mutatják be, melyről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: egyszerre van benne a művészet és a minőség.

Pokoli aranykor

Pokoli aranykor címmel nyílik kiállítás október 13-án a fővárosi Kieselbach Galériában a nyolcvanas évek magyar underground koncertplakátjaiból. A tárlatot egy vaskos kötet kíséri, amely a plakátok mellett hiánypótló módon bemutatja a kor és a színtér fontos szereplőit. A Pokoli aranykor című kiállítás október 21-éig látható a Kieselbach Galériában.

Különleges kiállítás nyílik

Nemes Lampérth Józsefnek, a magyar avantgárd egyik legeredetibb egyéniségének a legnagyobb gyűjteményes kiállításán 126 művet mutatnak be augusztus 10-én Budapesten, a Kieselbach Galériában. Gelencsér Rothman Éva művészettörténész elmondta: a festő életművéről eddig csak két kisebb tanulmány született, festményei a múzeumok raktáraiban hevernek és alig láthatók tárlaton.