klasszikus zene
A Kodály vonósnégyes 60 éves jubileumi koncertje
A magyar kvartetthagyomány egyik legnemesebb képviselője, a Kodály Vonósnégyes idén kerek évfordulót ünnepelhet.
Vivaldi árvaházi koncertjei 15. – Kettősök és párosok vol. 2
Vivaldi concertói köré szerveződik Lakatos György fagottművész és a Concerto Armonico nagy sikerű koncertsorozata, akik ezúttal a két szólóhangszert foglalkoztató versenyművekből mutatnak be újabb válogatást, Lakatos György zenei beavatójával kiegészítve
Művészbejáró I.
A komolyzenét kedvelők többnyire zenekari, kórusos vagy operaelőadásokon találkoznak a műfajjal - holott ha maguknak a zenészeknek tesszük fel a kérdést, sokan a kamarazenét nevezik meg kedvencükként: azt a bensőséges, tegező hangnemű párbeszédet, ami a kis együttesek játékát jellemzi. A Művészbejáró sorozat éppen ezekbe a zenei társalgásokba enged betekintést.
Színek a palettán: Poulenc, Debussy, Saint-Saëns
Három klasszikus zenei szerző, egy különleges este a Zeneakadémián.
Ünnepi hangverseny Debrecenben
A Kodály Filharmónia ünnepi hangversenyt ad a debreceni Kölcsey Központban.
Az NDR Elbphilharmonie Orchester a Müpában
Brahms-, Liszt- és Ravel-műveket ad elő a német NDR Elbphilharmonie Orchester zenekar a Müpában Leif Ove Andsnes zongoraművész közreműködésével, Alan Gilbert vezényletével a Liszt Ünnep keretében.
Infánsnő – Danubia Zenekar a Zeneakadémián
Október 20-án a Danubia Zenekar Csajkovszkij, Ravel és Bizet remekműveit adja elő.
Johann Sebastian Bach: Goldberg - variációk
Johann Sebastian Bach egyik legikonikusabb műve, a Goldberg-variációk az európai zenetörténet egyik megkérdőjelezhetetlen csúcspontja. Bár a hallgatóság leggyakrabban zongorán vagy csembalón találkozik az eredetileg Clavier-Übung néven megjelent darabbal, ezen az estén egy egészen különleges, Magyarországon ritkán hallható interpretációt ismerhet meg a közönség.
Hegedűtánc - NÖ Tonkünstler Orchestra
A virtuóz hegedűjáték évszázadok óta megihleti a zeneszerzőket. A magyarországi cigányprímások különösen is, Brahms, Bartók és Kodály is tisztelgett előttük. Ezen a koncerten ezekből a művekből is hallhatunk, de nem csak ezekből.
Brahms négyzetrácsos papíron? - Zeneismereti kalandozás Fülei Balázzsal
A Lehet így is című sorozatban a fellépő muzsikusok kilépnek a megszokott rutinból. Nemcsak az egyszerit, az általuk ideálisnak képzelt előadást viszik színpadra, de megmutatják azokat a lehetőségeket, amelyek felmerülhetnek egy zenemű megszólaltatása során.
A Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara
Aki azt gondolja, hogy egy koncertfúvós zenekar az utcai rezesbandák világát hozza be a hangversenyterembe, nem is járhatna messzebb az igazságtól.
Boros Misi tizedik lemezét adja ki, a jövő évben országos turnéra indul
Revelációk címmel jelenik meg ősszel a Hungarotonnál Boros Misi zongoraművész albuma, amelyen Johannes Brahms Hét fantáziája, Robert Schumann Kreislerianája és Ludwig van Beethoven Appassionata szonátája kapnak helyet.
Nádas Péter kedvenc művei csendülnek fel a Zeneakadémián
Szeptember 16-án, szerdán búcsúznak Nádas Pétertől a Zeneakadémia Nagytermében. Az esten az író szövegei és az általa szeretett alkotók zeneművei hangzanak el.
Akit már kezdőként is az „új Richterként” emlegettek – Ránki Dezső 75
Szeptember 8-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Ránki Dezső kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész, a nemzet művésze, aki több mint fél évszázados pályáján mintegy 3100 koncertet adott és több tucat lemeze nyert díjat.