Kölcsönlakás
Titkos légyottok Miskolcon
Március 14-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Ray Cooney és John Chapman bohózatát. A Kölcsönlakás parádés szereposztással, grandiózus díszlettel és fergeteges humorral várja a miskolci nézőket a Nagyszínházban csütörtöktől, Béres Attila rendezésében.
Várnak a Játékszín produkciói!
A Játékszín produkciói és vendégelőadásai várják a közönséget július 7-étől augusztus végéig a Siófoki Színpart szabadtéri színpadán, ahol fellép mások mellett Hernádi Judit, Szulák Andrea, Udvaros Dorottya, Lengyel Tamás, Tompos Kátya, Nagy Sándor, Feke Pál és Homonnay Zsolt is. A programról május 3-án Budapesten tartottak sajtótájékoztatót.
Dobó Kata filmet rendez
Dobó Kata első rendezését, a Kölcsönlakást 353,9 millió, Hartung Attila első mozifilmjének gyártását 62 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. Dobó Kata vígjátékának női főszereplője a Moszkva tér és a Kontroll című filmekből ismert Balla Eszter, a férfi főszereplője pedig Haumann Máté lesz. Hartung Attila Senki nem megy sehova munkacímmel készülő első mozifilmje a Z generációról szól.