Korda Zoltán

Október 13-án történt

Szindbád, Macskajáték, Liliomfi, Legato, Ballagó idő, Herkulesfürdői emlék, Égigérő fű – csak néhány film azok közül a mozik közül, amelyekben az 1907. október 13-án született Dajka Margit szerepelt. A komikus és drámai szerepeiben egyaránt felejthetetlen színésznő Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész volt, de sok más kitüntetése mellett a legnagyobb, hogy pályatársai nemcsak szerették, de tisztelték és zseniális művésznek tartották.

Június 3-án történt

2019-ben ezen a napon halt meg Térey János József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő, író, műfordító, a kortárs magyar líra egyik legnagyobb egyénisége, a kortárs magyar dráma egyik megújítója. Legjelentősebb munkája a Paulus című verses regény, illetve A Nibelung-lakópark drámatetralógiája, és a Petőfi Irodalmi Múzeum középkorú íróknak alapított ösztöndíját is róla nevezték el.

Október 13-án történt

1893-ban ezen a napon kezdődött meg Budapesten a közcélú villamosenergia-szolgáltatás. A történelmi Magyarországon 1884 novemberében Temesváron helyezték üzembe az első villamosenergia-fejlesztő telepet, majd 1888-ban Mátészalkán indult meg az áramszolgáltatás – ugyanakkor, mint Párizsban.

10 érdekesség a 125 éve született Korda Zoltánról

1895. június 3-án született Korda Zoltán filmrendező, producer, az angol filmipar kiemelkedő alakjainak számító Korda fivérek egyike, a négy Oscar-díjra jelölt A dzsungel könyve alkotója.