kortárs képzőművészet

Adventi programok a kortárs képzőművészet kezdő és haladó rajongóinak

Advent első hétvégéjén ingyenes galériaséták és családi programok várják az érdeklődőket, Mikulás napjától pedig vásáron lehet beszerezni a kortárs képzőművészet iránt rajongó barátok, rokonok karácsonyi ajándékát.

Ősi, érintetlen, vad tájba lépünk ezen a kiállításon

Bernáth Dániel Personal Pangaea című kiállítása a saját ősföld iránti vágyakozásról szól. Kompozíciói teli vannak energiával, a formákból optimizmus sugárzik.

Megszállottság, rémálmok és látomások a budapesti Cervantes Intézetben

Fernando de Szyszlo (1925-2017), a második világháború utáni időszak egyik legjelentősebb latin-amerikai alkotóművésze munkáit hozta el Budapestre a Cervantes Intézet. Az árnyék dicsérete című tárlat a perui alkotó legjelentősebb grafikai műveiből nyújt válogatást.

Ország Lili Kiscellben

A Bolyongások – Ország Lili Kiscellben című tárlat mintegy ötven festményt és hetven grafikai lapot mutat be. A kiállítás célja új tudományos eredmények közvetítése. A tárlat alkalmából megjelenő monográfia alapja a kurátor, Árvai Mária 2019-ben írt doktori dolgozata és az ahhoz kapcsolódó tízéves kutatómunka.

Mit árul el rólunk a születési évünk?

A Modem legújabb tárlata, a Hanyas vagy? különleges perspektívát kínál, amelyben a generációs sztereotípiák találkoznak az alkotói szabadsággal.

Felszabadult, játékos és ösztönös Vonal-történetek

Az MNB által életre hívott kortárs gyűjtemény anyagából ezúttal Szabados Árpád, Szirtes János és Ujházi Péter munkásságára fókuszálva, a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeummal együttműködésben készült válogatás. Munkáikból a felszabadultság, játékosság és ösztönösség hívószavak mentén válogattak a kurátorok.

A képeim történeteit mindenki maga fejezheti be

Rohrböck Dániel azzal kísérletezik, hogy megzabolázza a graffiti szabadságvágyát, és közben hagyományos esztétikai alkotást készít ugyanarra a vászonra.

Tíz izgalmas kiállítás ősz végére

Tárlatok, melyek biztosan feldobják a hangulatunkat a hidegebbre és sötétebbre forduló időben. Fókuszban a színes, érzéki alkotások.

Vera Molnar és Reigl Judit műveire licitálhatunk a Virág Judit Galériában

Története legnagyobb kortárs árverésére készül a kortárs aukció műfaját itthon meghonosító Virág Judit Galéria. Az eseményt két nemzetközi világsztár, Vera Molnar és Reigl Judit egy-egy alkotása fémjelzi. A galéria bejelentette azt is, hogy az árverésen kalapács alá kerül a Hoffmann-gyűjtemény 72 darabja.

Természetművész alkotások a galériában

A dél-szlovákiai térségben hiánypótló a zömében szlovákiai magyarokat tömörítő In Situ művésztelep Gyenes Gábor és Václav Kinga vezetésével.

Absztrakt narratívák reprezentálják New Yorkban a magyar kortárs képzőművészetet

New York művészeti negyedében a Magyar Nemzeti Bank kortárs művészeti gyűjteményének darabjaiból nyílt kiállítás, amely egy hónapon keresztül látogatható.

Egy sárga, mosolygós fejjel minden csúfságot le lehet takarni

A Pop&Roll új kiállításán bemutatott művek a fogyasztói kultúra visszásságára mutatnak rá.

Elkezdődött az Art Market Budapest, térségünk legnagyobb képzőművészeti vására

Október 17. és 20. között tizennegyedik alkalommal fogadja a közönséget Közép- és Kelet-Európa legnagyobb nemzetközi képzőművészeti vására, az Art Market Budapest, ezúttal a Millenáris épületeiben és parkjában. A Magyarországon látható leggazdagabb nemzetközi művészeti választék mellett a művészeti seregszemle az idei évben is számtalan kísérőprogrammal várja a látogatókat.

Törökországban a jegybank műkincsei

A százéves jegybank a magyar–török diplomáciai kapcsolatok felvételének 100. évfordulójának megünneplésére két kiállítással készült Törökországban.

Kondor Attila városi sziluetteket metszett ki a hegyekből

A művész elmúlt két évének festményei az európai és a japán művészeti hagyományokból egyaránt inspirálódnak.

Vásár, kiállítás és hallgatói aukció a jumpSTART induló eseménysorozatán

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) a 2024/2025-ös tanévben hagyományteremtő céllal elindítja jumpSTART nevű eseménysorozatát, amely lehetőséget nyújt hallgatóinak, hogy betekintést nyerjenek a műkereskedelem és a kortárs művészeti piac világába, illetve bemutatkozzanak a nagyközönség előtt.