Kristóf Réka

A mese nem játék, a méregből márka lesz, a sütiből meg irodalom

Ezen a héten sokat megtudhattunk arról, miért és hogyan ír mesét egy komoly író, miként lesz egy csipkefüggő ovisból steampunk ruhatervező, mit evett ráadás helyett Nagy Feró Szegeden, miért tartjuk a világ filmművészetében is kiemelkedő alkotónak Fábri Zoltánt, hogyan lesz az árfolyamok tudósából ezüstvirág-tervező, és miként hatott íróinkra egy réteges sütemény.

Szerény világhírességek között Kaposváron

Kristóf Réka a KaposFesten bizonyította, hogy a közönség delejezhető. Produkciója a tisztán hangszeres darabok közé ékelve forrás feltöréséhez hasonlított, és viharos tetszésnyilvánítást váltott ki.

Régi ismerősökkel és új tehetségekkel érkezik a tizenöt éves Kaposfest

Tizenötödik alkalommal rendezik meg a Kaposfestet, ezúttal augusztus 12. és 18. között. Az ország egyik legjelentősebb komolyzenei eseménye idén is számos meglepetést tartogat. A jubileumi rendezvényen visszatérnek az elmúlt évek legnépszerűbb előadói, de új művészeket is megismerhet a közönség.

Armel Opera Festival a Müpában

A Müpa és a bécsi MuTh Színház ad otthont július 1. és 5. között az Armel Opera Festivalnak, amelyen négy kortárs szerző műve mellett egy Gluck-operát is bemutatnak. A Müpában svéd, szerb, francia és belga társulatok produkcióit, a bécsi színházban pedig két magyar bemutatót tekinthet meg a közönség. A bécsi előadásokra jeggyel rendelkezőket ingyenes buszjárat szállítja a Hősök teréről.