Kugler Art Szalon és Galéria
Folytatja meséit a valódi sztárokról a Fesztiválzenekar egykori igazgatója
Négy új előadással folytatódik a KuglerArt szalonban a Fesztiválzenekart két évtizeden át igazgató Körner Tamás nagy sikerű sorozata, melyben fél évszázados pályája legérdekesebb zenei vonatkozású emlékeiből válogat. Az esteken Gyabronka József színművész adja elő az írásokat, illetve videók és sztárvendég színesítik az élményt.
Naplók a színpadon – Lola és Márai
Lola naplója címmel többrészes, izgalmas felolvasószínházi sorozat látható tavaly óta a pesti belváros egyik lakásszínházában, a KuglerArt Szalonban, ahol Márai Ilona és Márai Sándor naplói alapján idéződik fel az 1948-ban életfogytig tartó emigrációt választó házaspár élete. A sorozat hamarosan hangoskönyvben és nyomtatásban is megjelenik. Az előadások szövegkönyvének összeállítójával, Lola alakítójával, Takáts Andreával beszélgettünk az összeállítás tanulságairól, és ugyanerről megkérdeztük Márai megidézőjét, Hegedűs D. Gézát is.
Fátyol Kamilla: Egészségesebb színész lettem
„Az ember olyan szerepeket kap az életében, amilyen problémákkal abban az életszakaszban szembesülnie kell” – mondja Fátyol Kamilla, nemzedéke egyik legtehetségesebb színésznője. Pályakezdésről, hiteles színészi játékról, a művész felelősségvállalásáról beszélgettünk vele.
„Hatalmas szakadék tátong a roma valóság és a mi hiedelmeink között” – Kőszegi Edit és a KuglerArt
A Sütő utcai KuglerArt Szalon egészen egyedi minőséget képvisel a budapesti kulturális szcénában. A nagypolgári lakásban berendezett galéria telis-tele van képekkel; még a tulajdonosok sem tudják, pontosan mennyivel. Főként roma képzőművészek munkáit láthatjuk a falakon, de Kádár Béla- és Schönberger Armand-képek is tartoznak a kollekcióhoz. A lakás színházi előadásoknak, performanszoknak és szociális programoknak is helyet ad, miközben a tulajdonosok is ott élik hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető életüket.
Kiállok magamért − kortárs színházi előadás a KuglerArtban
A KVTársulat, a Láthatáron Csoport és a Névtelen Utak Alapítvány 2015-ben mutatta be a Kiállok érted című előadást, amely a fiatalkori prostitúció és az emberkereskedelem ellen emeli fel a szavát. A projekt most továbbfejlődött, az ősbemutatót október 15-én láthatja a közönség.