Kulturális és Innovációs Minisztérium
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (PKP) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.
Esztergályos Cecília és Zalán Tibor is az MMA tagja lett
Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új rendes és levelező tagjait, valamint kiosztották a postumus honoris causa címeket a köztestület székházában tartott őszi közgyűlésen, október 16-án, a Pesti Vigadóban.
Nemzetközi konferencia Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából
Az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Irodalomtudományi Intézetének Jókai 200: Jókai Mór Összes Művei kritikai kiadásának bicentenáriumi munkálatai OTKA kutatócsoportja, az SZTE Irodalom és Kultúratudományi Doktori Iskolája és a Tempevölgy folyóirat tudományos tanácskozást rendez október 2-3-án „Jokai, Maurus (1825−1904), ungar. Romanschriftsteller; Schwarze Diamanten”: Jókai Mór a 19. század világirodalmában, fordítások, fordítók, kiadói kapcsolatok és művészbarátságok tükrében címmel Balatonfüreden.
Díjátadó ünnepséggel indult a 20. Múzeumok Őszi Fesztiválja
Díjátadóval és Múzeumi befutó című Országos Múzeumpedagógiai Évnyitóval szeptember 29-én elkezdődött a 20. Múzeumok Őszi Fesztiválja a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. A rendezvénysorozat keretében november 9-ig több mint 120 múzeum várja az érdeklődőket országszerte, összesen több mint ötszáz programmal.
Az egyik bajnok lenyomja, a másik meg leüti Debrecenben
A cím nem kocsmai verekedőkre, hanem hangszerekre utal, hiszen az orgonán addig szól egy síp, amíg a művész nyomva tartja a vonatkozó billentyűt, a zongorista viszont leüti azt, hogy rezegjen a megfelelő húr. Október 2-án, csütörtökön Szamosi Szabolcs orgonaművész és Balázs János zongoraművész mutatja be Orgona versus zongora című koncertjével, miként szól a kettő együtt.
Novák Irén: a Bartók Ünnep a magyar zenei örökség páratlan eseménye
A magyar zenei örökség páratlan ünnepe vár a közönségre a Magyar Kincsek Bartók Ünnepen – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára a rendezvény hivatalos megnyitóján.
Harminckét európai ország múzeumi vezetői érkeztek Budapestre
Harminckét európai ország több mint 130 múzeumi vezetője érkezett Budapestre a Pénzmúzeum meghívására, hogy itt tanácskozzanak az európai múzeumok jövőjéről – írta szeptember 26-i Facebook-bejegyzésében Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára.
Indul a magyar–szerb kulturális évad
Szeptemberben indul és jövő júniusig tart a magyar–szerb kulturális évad. Erről egyeztetett Kiss-Hegyi Anita, Magyarország kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szeptember 17-én Szabadkán – adta hírül a Pannon RTV.
Elindulnak a POKET–Jókai olvasókörök
A Jókai 200 emlékév részeként elindult a POKET–Jókai olvasókörök országos programja. A Kulturális és Innovációs Minisztérium Márai Sándor Művelődési Házban tartott sajtótájékoztatóján a szervezők hangsúlyozták: céljuk, hogy a klasszikus szerző életművét új, közösségi formában hozzák közel minden generációhoz.
Ezeken a településeken indulnak a POKET-Jókai-olvasókörök
A Jókai200 programsorozathoz kapcsolódóan Kárpát-medence-szerte 60 Poket-Jókai-olvasókört indít a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Művelődési Intézet. Az olvasókörökbe bárki bekapcsolódhat a településéhez legközelebb eső helyszínen.
Szombaton csárdástól dübörög a Kárpát-medence
Nagyszabású, határainkon átívelő program egyik házigazdája lesz Székesfehérvár és az Alba Regia Táncegyesület szeptember 20-án, szombaton. A teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés rendezvénysorozaton több tízezer népzenész, néptáncos és kézművesmester ünnepel egy időben.
Melyik lesz Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026?
Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.
Két és fél milliárdos támogatást osztanak szét a Csoóri Sándor-programban
A Csoóri Sándor-program részeként idén 2,5 milliárd forint támogatást osztanak szét 1600 népművészettel, néptánccal és néphagyományokkal foglalkozó szervezet között Magyarországon és külhonban is – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára szeptember 4-én a közmédia műsorában.
Történelmi léptékű béremelést kapnak a kutatók
Történelmi léptékű béremelést kapnak a magyar kutatók annak eredményeként, hogy idén 18 milliárd forinttal emelkedik a HUN-REN finanszírozása – emelte ki Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpontjában tartott szeptember 2-i sajtótájékoztatón.