Láposi Terka
32 év után búcsúzik a Vojtina igazgatója
A Vojtina Bábszínházban már augusztus 18-án megkezdődött a jubileumi, 50. évad első két bemutatójának próbafolyamata. A szerdán tartott évadbeharangozó tájékoztatón Asbóth Anikó igazgató, a színház alapítótagja formálisan is bejelentette a tavasz óta hivatalos hírt, miszerint 2026. január elsejétől Láposi Terka vezeti a bábszínházat, de mint tanácsadó és bábszínész továbbra is segíti a Vojtina munkáját.
A bábok lényege, hogy valaki megteremti őket
Az elmúlt 25 évben a magyar bábművészetben karakteresen megerősödtek az önálló arculattal működő bábszínházak – hangsúlyozza Láposi Terka, a Vojtina Bábszínház művészeti vezetője a Magyar Bábművészek Szövetségének felkérésére a pénteki bábszínházi világnapra írt üzenetében.
A történeteink mi magunk vagyunk
„Nekünk bábszínházi közösségeknek tudnunk kell, hol vannak a gyökereink. Az egyik gyökerünk épp itt van, Debrecenben, Kemény Henrik hagyatékával − kezdte üdvözlő beszédét Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója a január 29-i Kemény Henrik 99 Emléknapon.
Vitéz László mindig visszavág
Vitéz László, Hakapeszi Maki, Furfangos Frigyes, Süsü, a sárkány három generációnak ismerős bábfigurák. Kemény Henrik keltette őket életre, a legnagyobb magyar vásári bábjátékos, aki hatévesen már színpadon állt, és életfeladatként nyolc évtizedig csalt derűt kicsik és nagyok arcára.