Majk
Átadták a felújított kamalduli remeteséget Majkon
Az oroszlány–majkpusztai kamalduli remeteség felújítása, a díszkert rekonstrukciója, a kastély kiállításainak létrehozása, valamint a kiszolgáló épületek felépítése összesen 3,2 milliárd forintból valósult meg.
Bepillanthatunk a remeték életébe
Majkon, az erdő határán fekszik a kamalduli remeték otthona, akik egész életükre némasági fogadalmat tettek. Az épületegyüttes európai szinten is kiemelkedő érték, hiszen a szerzetesrendnek világszerte mindössze öt ilyen helyszíne maradt fenn. Hogyan éltek a rend tagjai? Mi lett házaikkal, miután II. József feloszlatta őket? Megtudhatják a látogatók a remeteségben, amelynek folytatódik a felújítása.
Átadták a majki kamalduli remeteség megújult kolostorépületét
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter adta át szeptember 2-án Majkon a kamalduli remeteség megújult kolostorépületét. Az összesen 885 millió forintos európai uniós támogatásból megvalósított fejlesztéssel nem értek véget a munkálatok Majkon: 1,5 milliárd forintos uniós forrásból további felújításokat tervez a Forster Központ.
Megújult a majki kamalduli remeteség
Az „Oroszlány – Majkpuszta Kamalduli Remeteség Foresteria épületének műemléki rekonstrukciója és turisztikai hasznosítása” elnevezésű projekt keretében megújult az épületegyüttes rendházépülete. „A legfontosabb mérföldkőhöz értünk” – mondta Sághi Attila, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ elnöke a november 27-ei átadón.