Máltai Szeretetszolgálat
Jótékonysági hangverseny a Szent Ferenc sebei templomban
Bach, Mozart, Pergolesi, Purcell, Wolf Péter és Marco Rosano művei is felcsendülnek az Echoes of Spring című ingyenes, jótékonysági tavaszi hangversenyen, amelyet április 26-án este hallgathatnak meg az érdeklődők Budapesten, a Szent Ferenc sebei templomban.
Megválasztották a Magyar Máltai Szeretetszolgálat új elnökét
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat február 15-ére összehívott rendkívüli küldöttgyűlése Szabadhegÿ Pétert választotta a szervezet elnökének. Az elnöki tisztség a szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya tavaly októberben bekövetkezett halála óta betöltetlen volt. Szabadhegÿ Péter Magyarország korábbi londoni nagykövete, üzletember, ezt megelőzően a Szuverén Máltai Lovagrendben töltött be különböző tisztségeket.
Emberi szóra hív a Máltai Szeretetszolgálat az Adventi Kertbe
Találkozásra, beszélgetésre, közös várakozásra hív a Máltai Szeretetszolgálat a Batthyány téri központi épületénél. A szervezet a rendezvénysorozaton nem gyűjt adományokat, csak azt kéri a betérőktől, szánjanak időt a megállásra, a beszélgetésre. Foglaljanak helyet a Máltai Adventi Kertben felállított betlehemben, nézzék meg a homlokzaton látható egyedi fényfestést, és igyanak egy meleg teát.
Első alkalommal rendezik meg a Befogadás Hangja Fesztivált
Első alkalommal rendezik meg a Befogadás Hangja Fesztivált, amelyen elismert, akadályozottsággal élő profi és amatőr előadóművészek lépnek fel május 8-án és 9-én a MOM Kulturális Központ kupolatermében.
A hátrányos helyzetű közösségek láthatatlan arca
A Máltai Szeretetszolgálat Majoros Árpád Csaba képeiből készült fotókiállítása hátrányos helyzetű települések életét mutatja be példátlanul közelről. A Szemben című tárlat április 8-ig látogatható a FUGA Budapesti Építészeti Központban.
Pápai kitüntetést kapott a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi vezetője
Az Apostoli Szentszék legrégebbi, világi személyeknek adható kitüntetését adományozta Ferenc pápa Solymári Dánielnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjének.
Hátrányos helyzetű gyerekeknek tart nyári egyetemet a Máltai Szeretetszolgálat és a MOME
Hátrányos helyzetű gyerekeknek tart nyári egyetemet Zalakomáron a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Innovációs Központ Social Design Hub a svájci Hochschule Luzern (HSLU) közreműködésével.
Aki segíteni kíván, ne mulassza el! – Kozma Imre atya és Herczegh Anita asszony felhívása az ukrán válsághelyzetben
Felhívást tett közzé a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya, és a köztársasági elnök felesége, dr. Herczegh Anita asszony, a szervezet jószolgálati nagykövete. Arra kérik az embereket, támogatásukkal csatlakozzanak a háború elől menekülő, annak következményeitől szenvedő embereket segítő szolgálathoz.
Élmény marad
Különleges hangszobor-kiállítással készül az ünnepekre a Müpa és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.