MAOE
Hódmezővásárhely patinája
Patina címmel nyílt kiállítás a XIV. Vásárhelyi Fotószimpózium alkotásaiból május 20-án Hódmezővásárhelyen. Az Alföldi Galériában negyvenkét fotó tekinthető meg, melyek mind Hódmezővásárhely patináját kívánják bemutatni, pontosabban a város építészeti, szellemi, tárgyi és természeti értékeit. A Patina című tárlat július 2-ig tekinthető meg Hódmezővásárhelyen, szeptemberben pedig a fővárosban is látható lesz a Bartók1 Galériában.
A határ két oldala
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Festőművészeti Tagozatának nyílt kiállítása a MANK Galériában.
Jobbító szándék a MANK Galériában
Jobbító szándékkal – gróf Széchenyi István szellemi hagyatéka a magyar kultúrában címmel nyílt meg november 18-án a szentendrei MANK Galériában rendezett legújabb kiállítás. „A kiállítás a pátoszt hétköznapivá teszi ugyan, de szépségéből semmit sem veszít ezzel” – mondta el Matiszlovics Tibor, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) szolgáltatási igazgatója a megnyitón.