Mezei Mária
Október 16-án történt
„Az emlékezés akár az álom: átkölti a dolgokat, fölnagyítja, kiszínezi, eltorzítja életünk eseményeit, vagy tündéri széppé varázsolja őket. Föltámasztja a holtakat, megöli az élőket, agyunknak valamely rejtélyes rekeszéből elővarázsol elfelejtett arcokat, érzéseket. Hangokat hallunk: zenét, dallamot, szavakat, soha el nem mondott vallomásokat, és sokszor feledteti velünk azt, ami valóban megtörtént” – fogalmazta az 1981. október 16-án elhunyt József Attila-díjas költő, író, Várnai Zseni.
Április 20-án történt
Ma ünnepli 71. születésnapját Derzsi János Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja. Derzsi János a színpadi szerepei mellett számtalan filmben is játszott, többek között Tarr Béla alkotásaiban – a Sátántangóban, a Werckmeister harmóniákban, A londoni férfiben és A torinói lóban – láthattuk.
Október 16-án történt
Nyolcvan évvel ezelőtt, 1944. október 16-án, a kudarcba fulladt kiugrási kísérlet utáni napon a németek által fia életével megzsarolt Horthy Miklós, aki 1920 márciusa óta volt Magyarország kormányzója, a nyilasok vezetőjét, Szálasi Ferencet nevezte ki miniszterelnökké, majd lemondott.
Április 20-án történt
1893-ban ezen a napon született Joan Miró katalán festő, grafikus, szobrász és keramikus, aki meg akarta gyilkolni a festészetet. Az erőszakosnak ható kijelentés a művész alkotói útkeresésének, kísérletezésének lenyomata.
Vörös démon, bujdosó lány, nehéz sorsú tehetség: Mezei Mária
Negyven éve, 1983. április 20-án halt meg Mezei Mária színésznő, a múlt század egyik kiemelkedő, de hivatalos szakmai elismerésben szinte nem is részesülő művésze.