Milos Forman
Április 13-án történt
Ma ünnepli ötvenharmadik születésnapját Trill Zsolt Jászai Mari-díjas színművész. Trill Zsolt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapítói közé tartozik, pályafutása a kezdetektől összefonódik a színházalapító-rendező Vidnyánszky Attiláéval, akit később maga is követett Debrecenbe, majd a Nemzeti Színházba, amelynek jelenleg is a művésze. Színpadi szerepei mellett számos filmben játszott: egyebek mellett a Hadik, a Kaméleon, A martfűi rém, illetve a Magasságok és mélységek című alkotásban láthattuk.
Oscar-díjas filmeket nézne magyarul? Menjen színházba!
Tíz olyan színházi előadást ajánlunk határon innenről és túlról, prózai és zenés produkciókat egyaránt, amelyek így vagy úgy, de Oscar-díjas filmekből készültek.
Február 18-án történt
„Száz esztendővel ezelőtt mindenki ismerte Komáromban a Kacz-házat, amely a Vármegye ucca és a Csapó ucca között húzódó, hatalmas telken állott. A szomszédok néma háznak nevezték, mert bár két uccára is szolgált ajtaja, ablakai mind befelé, az árnyas kertre nyíltak. Valamikor, a vallásüldözés korában, buzgó protestánsok építették a Kacz-házat s itt tartották titkos istentiszteleteiket; azért rejtették úgy el, lombos ákácok és gyümölcsfák közé. Vármegyeházuccai kapuján még ott volt a kocogtató is, amelynek zördülése éles hanggal verte fel az udvart. A hosszú épület rézsút-kockás, farostélyzatú ablakai boltíves folyosó alól tekintettek elő” – írta az Est Hármaskönyve 1925. évfolyamának Jókai-különszámában. Ebben a házban született Jókai Mór 1825. február 18-án.
Hat film, amely a zene erejét bizonyítja
A zene világnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhány olyan filmet, amely így vagy úgy, de a zene varázsáról mesél.
Április 13-án történt
Legyen szó háborúellenes musicalről, alternatív Mozart-képről vagy egy tűzoltóbál Oscar-jelölt ábrázolásáról, Miloš Forman megállja a helyét. A 2018-ban ezen a napon elhunyt cseh–amerikai rendezőnek többek között olyan kultfilmeket köszönhetünk, mint a Hair, az Amadeus vagy a Tűz van, babám!.
Február 18-án történt
Három Oscar-díjas filmrendező: Miloš Forman (Száll a kakukk fészkére, Amadeus, Hair), Szabó István (Mephisto, Redl Ezredes) és Nemes Jeles László (Saul fia) is ezen a napon született.
Kilenc kedvencünk Miloš Formantól
Február 18-án lenne 90 éves generációjának egyik legelismertebb filmese, a kétszeres Oscar-díjas Miloš Forman, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a filmtörténetben.
A terrorista vetítésével kezdődik az idei Cseh Filmkarnevál
Radek Bajgar fekete komédiája nyitja meg a február 19. és 23. között zajló Cseh Filmkarnevált a budapesti Toldi moziban.