MNMKK

Március 13-án történt

2003-ban ezen a napon avatták fel az 1999-ben leégett Budapest Sportcsarnok helyén felépült Papp László Budapest Sportarénát. A háromszoros olimpiai bajnok ökölvívónk nevét viselő, koncerthelyszínként 12 500 ember befogadására alkalmas komplexumban az elmúlt évek során olyan világsztárok léptek fel, mint Andrea Bocelli, Jean-Michel Jarre, Lady Gaga és Rod Stewart, illetve az AC/DC, a Deep Purple, a Depeche Mode, a Kraftwerk és a Rammstein.

Szaffitól Szélestenyerű Fejenagyig: 13 színházi előadás forradalomhoz

Színházi ajánlónkban szerte az országból olyan előadásokat ajánlunk, amelyek által méltóan emlékezhetünk az 1848/1849-es forradalom és szabadságharcra – nem csupán március 15-én.

Hogyan gyászolt Jókai Mór és Laborfalvi Róza?

Jókai Mór és a magyar gyász a címe az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia március 18-i előadásának, ahol azt a fekete ruhaderekat is megtekinthetik az érdeklődők, amelyet a hagyomány szerint egykor Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza viselt.

Március 12-én történt

Tőle tudjuk, hogy az élet kabaré: 1946-ban ezen a napon született a legendás Liza Minnelli, az egyik leghíresebb filmmusical, a Kabaré főszereplője. Judy Garland – a szintén híres színésznő – lánya egyike azon kevés művésznek, aki Oscar-, Golden Globe-, Tony- és Emmy-díjat is kapott.

Műhelybeszélgetésre várja a pedagógusokat a Petőfi Irodalmi Múzeum

Március második szerdáján ötödik alkalommal várja a pedagógusokat az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum Literadalom című műhelybeszélgetése. A pedagógusok ezúttal épületbejáráson és raktárlátogatáson vehetnek részt: A regionális kultúra című érettségi tétel kapcsán tekinthetik meg a gyűjteménynek helyet adó Károlyi-palotát.

Március 11-én történt

1943-ban ezen a napon született Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató. Az idén januárban elhunyt művész a Pinceszínházban kezdte pályáját, később többek között a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Katona József Színházban játszott, illetve rendezett. A mozinézők egyebek mellett az Eszkimó asszony fázik, a Hülyeség nem akadály és a Mázli című filmekben találkozhattak vele.

Március 10-én történt

Ma ünnepli 67. születésnapját Sharon Stone. Az Emmy- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő modellként kezdte, majd 1980-ban Woody Allen Csillagporos emlékek című vígjátékában kapta első komolyabb szerepét. Ezután számos filmben játszott, de az igazi áttörést az 1992-es Elemi ösztön című thriller főszerepe hozta meg számára. Legismertebb filmjei ezekből az időkből a Casino, a Sliver, A specialista, valamint a Gyorsabb a halálnál.

Március 9-én történt

Ma ünnepli hatvanegyedik születésnapját Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő. A művésznő első nagyobb szerepét 1988-ban kapta A lét elviselhetetlen könnyűsége című alkotásban, majd Krzysztof Kieślowski Három szín-trilógiájában is láthatta a közönség. Az Oscar-díjat Az angol beteg című Anthony Minghella-filmben nyújtott alakításával nyerte el mint a legjobb női mellékszereplő.

A Britannia Szállóban szívesen kávéztunk volna öt órakor

A Nyugati pályaudvar közelében, egy lakóépület átalakításával nyílt meg 1913-ban a Britannia Szálló. A 200 szobás szálloda első igazgatója Fábri Henrik volt.

Hangolódjunk március 15-re a Nemzeti Múzeumban

Az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumi dallamok programsorozatában március 9-én Kálmándy Zita tárlatvezetésével ismerhetik meg, fedezhetik fel az érdeklődők a múzeum állandó gyűjteményének zenei érdekességeit. A tematikus tárlatvezetést egy kis koncert egészíti ki.

Március 8-án történt

„Kénytelen vagyok a szerencse kegyeltjének mondani magam. A pályám bizonyos pontjain olyan csodálatos együttállások jöttek létre, amelyekért nagyon hálás vagyok a Fennvalónak és természetesen a családomnak, a környezetemnek, a baráti körömnek, a tanítványaimnak is” – fogalmazott korábban lapunknak Selmeczi György, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző, zongoraművész, karmester, aki ma ünnepli hetvenharmadik születésnapját.

Eltaposod és kettő lesz belőle

Senki sem rajong a férgekért, de néhány tudós mégis a megszállottjuk. Pedig a laposférgek között akadnak szépek, veszélyesek és kifejezetten furcsák is.

Március 7-én történt

2010-ben ezen a napon az amerikai Kathryn Bigelow filmtörténetet írt: személyében első ízben kapta meg nő a legjobb rendezőnek járó arany szobrocskát az Oscar történetében. A bombák földjén című iraki háborús drámája összesen hat Oscar-díjat nyert. A rendező az elismerést a külföldön harcoló amerikai katonáknak ajánlotta.

„Unió, Erdéllyel!” – újra itthon a fejedelmek aranya

Felbecsülhetetlen értékű ritkaságokat bemutató kiállítás nyílik március 15-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeumban.

Március 6-án történt

1967-ben ezen a napon halt meg Kodály Zoltán háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, zeneoktató és népzenekutató, aki Bartók Bélával megteremtette a népzenéből táplálkozó, európai színvonalú, 20. századi modern magyar zenét. Legismertebb művei között van a Háry János, a Székely fonó és a Czinka Panna balladája, a róla elnevezett zenepedagógiai módszer szerte a világon ismertté tette nevét.

Március 5-én történt

Ma ünnepli nyolcvankettedik születésnapját Balázs Péter Kossuth- és Jászai-Mari díjas színész, rendező. Az elsősorban humoros, komikus szerepeiről ismert művész számtalan színpadi és filmszerepe mellett közel másfél évtizedig a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt, de olyan népszerű mesefigurák is az ő hangján szólalnak meg, mint Mekk mester és a Nagy ho-ho-horgász.