Műcsarnok
Az idei év az iparművészeté
A Nemzeti Szalon a Műcsarnok összefoglaló kiállítása, melyen minden évben más művészeti ágat emelnek ki és mutatnak be. Tavaly a fotóművészeti, idén pedig az iparművészeti alkotásokat helyezték a középpontba a múzeum dolgozói. Ennek kapcsán és a 2017-es év kiállításai apropóján tartottak sajtótájékoztatót a Műcsarnokban március 9-én.
A Monarchia művészete
Az Osztrák–Magyar Monarchia mint művészeti színtér címen tartottak tudományos konferenciát a Műcsarnokban február 24-én. Az esemény Az első magyar aranykor című kiállításhoz kapcsolódott, mely a 19. századi festészetet mutatja be. Művészettörténészek mellett történészek, építészek, szociológusok is megszólaltak főként a közép-európai identitást és annak művészetét elemezve.
Átadták a Derkovits-ösztöndíjakat
Huszonhat fiatal képzőművész vehette át a Derkovits Gyula-ösztöndíjat március 4-én a budapesti Műcsarnokban, ahol Derkó 2017 címmel kiállítás is nyílt a díjazottak munkáiból. Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója elmondta: a zsűri 130 pályázó közül választotta ki azt a 26 művészt, akik közül kilencen először nyerték el a havi 100 ezer forintos ösztöndíjat.
Bemutatkoztak a művésztelepek
A Barcsi Nemzetközi Művésztelep, a Ceredi Nemzetközi Művésztelep, a GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep, a Gödöllői Iparművészeti Műhely és a zalaszentgróti Villa Negra művésztelep képviselői tartottak előadást február 3-án a Műcsarnokban.
Jöjjön divatba a filmklub!
Moziba nagy valószínűséggel mindenki ellátogat bizonyos időközönként, egy-egy filmklubos este azonban már kisebb eséllyel kerül be a naptárba. Pedig izgalmas dolog másokkal megvitatni, milyen érzéseket, gondolatokat ébresztett bennünk a látott film, főleg, ha van egy (vagy több) moderátor, aki jártas a témában. Éppen ezért úgy döntöttünk, felfedezzük a főváros filmklubjait, és elmondjuk, milyen tapasztalatokat szereztünk a kiválasztott esten.
Megnyílnak a kertek és a műhelyek
Megnyílik a Műcsarnokban a Keretek és műhelyek című kiállítás-sorozat következő három tárlata december 7-én. Az érdeklődők Kováts Albert, Szemadám György és Zoltán Mária Flóra művészetével ismerkedhetnek meg december 7. és január 8. között. Elénk tárul egy új, dinamikus, koloritgazdag festői világ, és madarakkal szárnyalhatunk valós és képzeletbeli tájakon, múltban és jövőben.
Hármas kiállítás a Műcsarnokban
A természetművészet magyar és nemzetközi alkotói mellett Szervátiusz Jenő és Tibor, illetve Ázbej Sándor és Kristóf életművét vizsgálja Ágak címmel a Műcsarnok július 27-től látogatható kiállításegyüttese. A természetművészet kiemelkedő kortárs alakjai mellett két apa-fiú művészkapcsolattal ismerteti meg a közönséget a tárlat, mely október 16-ig látható.