Nagy Koppány Zsolt
Ebben a PC világban biztonságosabb magunkon nevetni, mint máson
Min lehet megtorlás nélkül nevetni? Hogyan ismerem fel, hogy valaki ugyanúgy gondolkodik, mint én?
Disney, Puskás, rocktörténet
Futaki Attila külföldön már nagyra becsült képregényrajzoló volt, de itthon még kevesen ismerték. Aztán a Budapest angyala, a Puskás, majd A kivarrt című képregény nálunk is sikert hozott neki. A Magyar rocktörténet pedig már az ő szakmai vezetésével indult útjára.
„Mámorító élmény, az első nagy győzelmek közül való az életben” – interjú Nagy Koppány Zsolttal
Nagy Koppány Zsolt íróval a Magyar Kultúra magazin legújabb, a közlekedést fókuszba helyező lapszámához kapcsolódva Kincses Krisztina beszélgetett.
Amikor megszületik a szavakon túliság – II. Irodalmi Karaván 4.
Május 14-én, a II. Irodalmi Karaván harmadik állomásán mondhatni reggeltől estig várta programokkal a Petőfi Kulturális Ügynökség csapata és meghívott vendégei az olvasniszerető közönséget. Marosvásárhely és Kolozsvár után Csíkszeredába érkezett a Karaván.
„Csak a tehetség számít”
Nagy Koppány Zsolt íróval a magyar széppróza napjáról, kreatív írásról és a magyar irodalom utánpótlásáról beszélgettünk.