Náksi Attila
November 21-én történt
„A világot úgy szeretem venni, ahogy van. Az angyalokat nem tudom elképzelni ördögök nélkül, világosságot a sötétség nélkül, föld felettit a föld alatti nélkül. Csak az egészet” – fogalmazta az 1916. november 21-én született – és 1995-ben elhunyt – Kossuth-díjas író, költő, műfordító, Csorba Győző.
Az éjjel soha nem érhet véget, ha Betty Love duruzsol a fülünkbe
Harminc évvel az első Soho Party-album, a Pizza…! megjelenése után vinyl formátumban is hallhatjuk Náksi és Dömötör dance-pop slágereit.
November 21-én történt
Hatvan évvel ezelőtt, 1964. november 21-én adták át a forgalomnak Budapesten az újjáépített Erzsébet hidat. A megnyitóra több tízezres tömeg gyűlt össze, az eseményt a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette. Az 1903-ban átadott (régi) Erzsébet hidat 1945 januárjában a visszavonuló német csapatok robbantották fel.
Náksi Attila: Nem akartuk a múltat aprópénzre váltani
A nyár utolsó szombatján ismét megrendezik a Parádé Remembert, amelynek állandó fellépőjével, Náksi Attila lemezlovas-producerrel beszélgettünk.