naptár
Június 26-án történt
1933-ban ezen a napon született Claudio Abbado, minden idők egyik legnépszerűbb karmestere, aki mindig partitúra nélkül vezényelt. Zenei munkássága nemcsak a tehetség és a szakértelem, de az emberség bizonyítéka is – a milánói Scala zeneigazgatójaként Abbado nyitotta meg az operaház kapuit a szélesebb néprétegek előtt, tanítómesterként pedig számos ifjúsági együttest alapított, például az ő javaslatára jött létre az Európai Unió Ifjúsági Zenekara.
Június 25-én történt
Amikor Antoni Gaudí 1878-ban lediplomázott, az oklevél átadásakor az egyetem rektora megjegyezte: „Még nem tudjuk, hogy bolondnak vagy zseninek adjuk-e a diplomát. Majd az idő eldönti.” Az idő a zseni mellett tette le a voksát. Ikonikus művei, köztük a Casa Milà (La Pedrera), a Casa Batlló, a Sagrada Família, a Parc Güell nem sorolhatók hagyományos stílusokba, csak saját anyagukat és szerkezetüket jelenítik meg, díszítésük és térszerkezetük is újszerű, természeti, vallási jelképeket idéznek. Épületeit finoman megmunkált részletek harmóniája jellemzi, a színekkel ikonográfiai eszközként bánt.
Június 24-én történt
„Az ember nem annyi, amennyi, hanem annyi, amennyi tőle kitelik.” Örkény Istvánból pedig szerencsére sok kitelt. Egypercesek, kisregények, drámák – bennük pedig emberismeret, humor, a sokat látott és megélt ember bölcsessége és a 20. század lenyomata. Örkény nem irodalomtörténet, hanem irodalomtörténés – fogalmazott egy konferencián az életmű kapcsán Bazsányi Sándor irodalomtörténész, hiszen művei úgy szólnak egy szűkebb korszakunkról ma is, hogy találva érezzük magunkat.
Június 23-án történt
Bob Fosse azért ment Hollywoodba, hogy ő legyen az új Fred Astaire, de annak ellenére is túlszárnyalta példaképét, hogy filmes karrierje korán véget ért korai kopaszodása miatt. Koreográfus és rendező lett, a Broadway-n készített munkáiért mindkét kategóriában összesen nyolc Tony-díjat nyert, ami példátlannak számít. Olyan remekművek fűződnek a nevéhez, mint Sweet Charity a Shirley MacLaine-nel, a Kabaré Liza Minnellivel, a Lenny Dustin Hoffmannel, az All That Jazz Roy Schneiderrel vagy a Chicago színházi változata.
Június 22-én történt
Mind ismerjük a Galagonya című verset, ám azt már kevesebben tudjuk, hogy az ezen a napon született Weöres Sándor eredetileg szerelmes versnek szánta a később kedvenc gyermekkori mondókánkká vált szöveget. A ritmusával megigéző hatást gyakorló, rövidke mű nem akárkinek készült – Polcz Alaine volt a szerencsés, aki később hozzáment Mészöly Miklóshoz, míg Weöres Károlyi Amyt vette el, ők négyen pedig jó barátok lettek. A titokra csak évtizedekkel később derült fény.
Június 21-én történt
Az 1928-ban ezen a napon született Bara Margit színészi pályáját egy alaptalan pletyka törte derékba: rosszakarói belekeverték a hatvanas években előkerült Ónody-ügybe. Azzal vádolták, hogy részt vett az Éttermi és Büfé Vállalat akkori igazgatója által irányított mulatóhelyek vad tivornyáiban. A művésznő – miután a szerepek elmaradoztak, és kollégái közül is csak Szirtes Ádám állt ki mellette – önként távozott a pályáról.
Június 20-án történt
Dargay Attila rajzfilmsorozatai 1960–61-ben az Arthur, az angyallal kezdődtek, a Nepp Józseffel és Jankovics Marcell-lel készített számtalan Gusztáv-epizód rendezőjeként a maga munkáját a főhős körül lábatlankodó valamilyen kis állattal tette felismerhetővé. A magyar rajzfilm történetének emblematikus, időtálló darabjai, filmek és sorozatok fűződnek nevéhez, melyeket kortól függetlenül jó újra és újra elővenni.
Június 19-én történt
Kellemes orgánum és markáns színpadi jelenlét – 1936-ban ezen a napon született Bács Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Emlékezetes filmes és színpadi alakításai mellett szinkronszerepeiről is ismert – többek között A klinikában, a Micimackó-rajzfilmekben és A hobbitban hallhatjuk.
Június 18-án történt
1890-ben ezen a napon két híressé vált Ferenczy is felsírt Szentendrén. A szülők, mindketten festőművészek – Ferenczy Károly és Fialka Olga –, az ikerpár fiú tagját Béninek, a lányt Noéminek nevezték el. Ferenczy Béni Nagybányán, majd Firenzében, Münchenben és Párizsban tanult. Kísérletező művész lévén éppúgy közel állt hozzá a kubizmus, mint a szecesszió, szobrain pedig a klasszicista stílus dominál. Grafikusként és illusztrátorként is a legjobbak között tartják számon, kisplasztikái és éremművészete is kiemelkedő. Ferenczy Noémi a két világháború közötti magyar művészet és a kor európai falikárpit-művészetének legjelentősebb alakja. A húszas éveket Erdélyben töltötte, sokat járt Lipcsében, Rómában, Berlinben is, végül Budapesten telepedett le. Külföldi kiállításain nagy sikert arattak kárpitjai, sokat meg is vettek, így életműve jelentős részét határainkon túl őrzik. 1940-41-ben készítette el Nyíregyháza városának Szent Istvánt ábrázoló tíz négyzetméteres kompozícióját.
Június 17-én történt
Ha nem fizetnének, csak enni adnának, akkor is ezt csinálnám – mondta az 1953-ban ezen a napon született Pongor Ildikó prímabalerina, aki olyan világsztárokkal táncolt, mint Vlagyimir Vasziljev, George Balanchine, Maurice Béjart, Dózsa Imre, Havas Ferenc vagy Fülöp Viktor. A színpadról 52 éves korában vonult vissza, azóta mesterként segíti a Magyar Állami Operaház balettegyüttesét.
Június 16-án történt
Ma van az ötvenhatos vértanúk emléknapja az 1956. évi forradalom és szabadságharc vértanúinak 1958. június 16-i kivégzése, valamint Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József 1989. június 16-i újratemetése emlékére.
Június 15-én történt
Rost Andrea nemzetközi pályája nem kisebb helyen indult, mint a milánói Scálában, amikor Riccardo Muti zeneigazgató 1994-ben meghívta, hogy játsszon a Rigolettóban. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar szoprán, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja ma ünnepli születésnapját.
Június 14-én történt
Nem fejezte be a főiskolát, mégis az egyik legnagyobb magyar színész lett belőle. 1925-ben ezen a napon született Darvas Iván, olyan filmek szereplője, mint a Szerelem, a Hideg napok vagy a Kárpáthy Zoltán.
Június 13-án történt
Blaskó Péter gyermek- és kamaszkorában válogatott focista szeretett volna lenni, de ekkortájt vágyott arra is, hogy A három testőr D’Artagnanjává lényegüljön át. A romantikus regények közel állnak hozzá, vallotta be lapunknak néhány éve, ezért minden bizonnyal különleges feladatként élte meg Hector Berlioz megformálását Hubay Miklós az Ők tudják, mi a szerelem című darabjában és annak tévéfilmváltozatában.
Június 12-én történt
Az 1943-ban ezen a napon született Benkő László zenei pályafutása szervesen összefonódott az Omegával. Igaz, hogy a banda tagjai közül ő játszott a legtöbbet önállóan, de sem ez, sem rákbetegsége nem akadályozta meg abban, hogy egy kivételével az együttes minden koncertjén fellépjen.
Június 11-én történt
1937-ben ezen a napon született Maurer Dóra Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar grafikus, festő, filmkészítő, a magyar új avantgárd jeles képviselője.