Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
„Nem volt magától értetődő, hogy felnőttként is magyar maradsz”
Több mint százórányi szabadon kutatható, digitális médiatörténeti forrás jött létre és vált hozzáférhetővé, amely az 1989 utáni határon túli magyar televíziózás és rádiózás történetét mutatja be kordokumentumokon keresztül.
Debrecenben kétszer annyian hallgatják a helyi adást, mint az országos Rádió 1-et
A vármegyeszékhelyek rádiói az országos elérésű adók szorításában is a hazai médiapiac meghatározó szereplői maradtak.
Még mindig a televízióban bíznak leginkább a magyarok
Összességében alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom, de még mindig a televíziónak a legjobb a megítélése Magyarországon. A legkevésbé hitelesnek ezzel szemben a nyomtatott sajtót tartják az emberek. Ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített friss kutatásból.
Már nyolcévesen elkezdenek tiktokozni a magyar gyerekek
Sok gyermek már nyolc–tíz évesen elkezd tiktokozni, pedig a platformra elvileg csak 13 éven felüliek regisztrálhatnak – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, a hazai TikTok-felhasználók szokásait vizsgáló tanulmánya.
Vészhelyzetben jobban hiszünk a rádiónak, mint az internetnek
A mobiltelefon vált az internetezés első számú eszközévé, tovább erősödött a közösségi média szerepe a kapcsolattartásban, és tömegek szoktak rá az online vásárlásra. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása a Kantar-Hoffman piackutató intézet felméréseit elemezve mutatja be tíz év legfontosabb tendenciáit a hazai digitális és kulturális térben, és elemzi a koronavírus-járvány tartósan velünk élő hatásait is.
A vezetékes internet a végét járja
Hazánkban egyre kevésbé növekszik, néhány uniós országban pedig csökkenni kezdett a vezetékes internetre előfizetők tábora – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss kutatása. A tanulmány szerint a folyamatosan fejlődő és egyre kedvezőbb árú mobilinternet a jövőben fokozatosan felválthatja a vezetékes technológiát – hasonlóan ahhoz, ahogy annak idején a hordozható telefonok szorították ki vonalas társaikat.
A mesterséges intelligencia dönti el, mi a tiltott, tűrt és támogatott
Már félmillió magyart korlátozhatott a Facebook, miközben az online óriásplatformok tartalom- és fiókmoderálási szabályai gyakorlatilag átláthatatlanok – egyebek mellett erre mutatott rá egy, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készült friss tanulmány. A kutatás a Facebook és a YouTube vonatkozó gyakorlatát és szabályzatait elemezve azt vizsgálta, hogyan korlátozzák a nagy platformszolgáltatók a felhasználókat.
Túlterheltek és nem szeretik a szolfézst a magyarországi zeneiskolások
A zeneoktatásban résztvevő oktatók és tanulók több mint fele napi rendszerességgel hallgat zenét, főként digitális eszközökön – derül ki egyebek mellett abból az átfogó kutatásból, amelyet a Magyar Zenei Tanács (MZT) készített a magyarországi zeneoktatásról, az újmédia-eszközök használatáról és a zenehallgatási szokásokról.
A tévécsatornák műsorainak 90 százaléka ismétlés
Jelenleg több mint száz magyar nyelvű televíziócsatornából válogathatnak a magyar nézők, ezek programkínálatában azonban meglepően gyakori a déjà vu érzés. A vezető csatornacsaládok ugyanis műsoridejük kevesebb mint tíz százalékában szolgáltatnak új tartalmakat, viszont gátlástalanul ismételik újra és újra ősrégi műsoraikat.
Az AI sem tudja, mégis kitalálhatja, hol nyugszik Attila király
„Felelős AI – Az AI irányításának gyakorlati megközelítése” címmel jelent meg Rab Árpád, Majó-Petri Zoltán és Koltay András új könyve, amely jog-, média- és társadalomtudományi szemléletű blokkokban egyaránt vizsgálja az MI-alapú rendszerek és szolgáltatások hatását a társadalmunkra, a gazdaságra és a jövőnkre, de kitér az új technológiák helyes és felelős használatának kérdéseire is.
Cannes-ban debütált a szolnoki ATAFF filmfesztivál nyertese
A megrázó történetet feldolgozó Lány a tűvel című dán film nyerte a legjobb látványtervezés díját az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon.
Mi a közös Taylor Swiftben és a földikutyában?
A hónap utolsó hétvégéjén múzeumok, kutatóintézetek, egyetemek, sőt, első ízben a Richter Gyógyszertár várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján.
Internethasználatban az első tíz között van Magyarország az Európai Unióban
Az elmúlt évtizedben gyorsabban nőtt az internethasználók aránya Magyarországon, mint más uniós országokban, így hazánk a webhasználat terén nagyot lépett előre – egyebek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányából, amely huszonöt uniós ország 2023-as internethasználati statisztikáit elemezte.
Tényleg csak a politikusok és a halálhírek érdeklik a magyarokat?
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint igen. 93 népszerű médiafelület – televíziós csatornák, újságok, rádiók honlapjai, valamint hírportálok, közösségimédia-felületek, fórumok és blogok – elemzésével azt vizsgálták, kik álltak a hírek és a közbeszéd fókuszában, valamint azt is, hogy hazánk és a nagyvilág helyszínei közül melyek szerepeltek a legtöbbet.
Majdnem öt órát ülnek a magyarok a tévé előtt
A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége.
Így segíti a tévé a mozifilmek népszerűségét
Átlagosan 14-szeresére nőtt a magyar mozifilmek befogadói tábora a televíziós sugárzásoknak köszönhetően a filmszínházakban elért közönségszámhoz képest. A legsikeresebbek a filmcsatornák voltak, amelyek átlagosan 25-szörösére emelték az egész estés filmek nézőtáborát.