Az AI sem tudja, mégis kitalálhatja, hol nyugszik Attila király

A kötet első, jogtudományi szemléletű blokkjában – más neves szerzők mellett – Ződi Zsolt írását olvashatjuk. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa ebben a mérnöki és a jogi gondolkodásmód ellentétét vizsgálja – elsősorban az MI-re vonatkozó európai uniós szabályozásban, az AI Actben, megállapítva, hogy annak termékmegfelelőségi szabályai alkalmatlanok az emberi jogok sérelmének megakadályozására. Ezt azzal magyarázza, hogy a termékmegfelelőség koncepciója eredetileg a kézzelfogható, fizikai termékek értékelésére szolgált, így egyértelműen mérhető, számszerűsíthető, „mérnökies” paramétereken alapul – ez a szemlélet azonban nem alkalmazható az olyan emberi jogokra, mint a megkülönböztetés tilalma vagy a szólásszabadság, ahogy az olyan, természetüknél fogva számszerűsíthetetlen definíciókra sem, mint a jogállamiság és a demokrácia. Az ilyesfajta, árnyaltabb fogalmak sokszor csak konkrét eseteken keresztül ragadhatók meg, mérnöki szemléletű értelmezésük pedig nehézségeket szülhet az MI-re vonatkozó közösségi normák alkalmazásakor.

A kötet második, médiatudományi szemléletű blokkját Aczél Petra írása nyitja. Az NMHH Médiatudományi Intézetének kutatásvezetője ebben úgy fogalmaz: ahogy az MI terjed, és egyre inkább globálissá, a hétköznapok részévé válik, az értelmezése is változik, hiszen abba újabb és újabb nézőpontokat kell bevonni. A mesterséges intelligenciát a három „A” rendszereként értelmezi, kifejezve annak legfontosabb tulajdonságait: algoritmikus, autonóm jellegű és automatizált. Aczél Petra szerint az MI a digitális világ első „élőlényének” is tekinthető: önállóbb és fejlődőbb, mint okostársai, misztikusabb, mint az algoritmusok, szabadabb, mint a programok – vagyis az élőlénységnek több jellemzője igaz rá, mint bármely eddigi digitális formátumra.

Az emberi és a mesterséges intelligencia különbözőségét, illetve azt, hogy az MI tudása milyen formában haladhatja meg az emberét, a kutatásvezető egy példával szemlélteti: hozzánk hasonlóan a mesterséges intelligencia sem tudja, hol van Attila hun király sírja, hiszen csak annak a tudásnak lehet birtokában, amelyhez az emberiség digitalizált tudástárából hozzáférhet. Mégis, ha „tudás” alatt a meglévő tudásanyagunk új összefüggéseinek kifürkészését értjük, az MI – következtetéseinek számosságából és variációiból adódóan – többre képes, mint mi. Aczél Petra szerint így az is elképzelhető, hogy ha elégszer kérdezzük, a rendelkezésre álló adatok sokféle konfigurálásával az MI végül kitalálja, hol van az a bizonyos királyi sír.

A kötet harmadik, társadalomtudományi szemléletű blokkja Z. Karvalics László írásával indul. Az információtudós ebben kiemeli, hogy a mesterséges intelligenciát fontos lenne szélesebb társadalmi, kulturális és történeti összefüggéseibe helyezve, úgynevezett mesterkontextusokba ágyazva értelmezni. A mesterkontextusok olyan keretrendszerek, amelyekbe folyamatosan be tudjuk illeszteni az egyre bővülő ismereteinket, a szerző pedig úgy véli, ezeknek fontos lenne teret biztosítani az MI-ről szóló közös, tudományos gondolkodásban – amely aztán a közös cselekvést is meghatározza majd. Szerinte a mesterséges intelligencia kortárs értelmezésének nagy problémája, hogy fejlődésének mesterkontextusokon keresztüli vizsgálata általában elmarad, pedig ez a segítségünkre lenne abban, hogy az MI-t az emberi és a társadalmi élet szerves részeként tudjuk értelmezni. Z. Karvalics László úgy véli, a megfelelő vizsgálati szempontokkal a mesterséges intelligenciára egy, a korábbi technológiai fejlődéssel és annak hatásaival logikusan összefüggő újításként tudnánk tekinteni, és nem tartanánk többé egy hirtelen itt termett, izolált jelenségnek.

Szintén a harmadik blokkban olvashatjuk Rab Árpád értekezését. Az NMHH Innovációs Laborjának vezetője ebben egyebek között egy olyan, 2023 decemberében készült reprezentatív kutatás eredményeit ismerteti, amely az MI megítélését és az MI-alapú szolgáltatások mindennapi megélését vizsgálta a hazai társadalomban. Az eredményekből kiderült, hogy a magyarok 34 százaléka használt már valamilyen generatív MI-n alapuló szolgáltatást, 8 százaléka pedig már fizetett is ilyenért. A részletes vizsgálati adatokból jelentős regionális különbségek is kitűnnek: a budapestiek kiemelkedő arányban használnak generatív MI-n alapuló szolgáltatásokat, a 18–35 éves korosztály pedig jelentősen magasabb arányban nyitott a technológia iránt a fővárosban, mint máshol. A kutatás egy szintén említésre méltó megfigyelése, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők nagyobb valószínűséggel vesznek igénybe MI-re épülő szolgáltatásokat – ideértve a fizetős szolgáltatásokat is.

Rab Árpád az írásában arra is rávilágít, hogy nem helyes a magyarokat csupán az új technológiát „elfogadókra” és „elutasítókra” bontani, mert gondosabb vizsgálattal számos, az MI-vel kapcsolatos finom csomósodást, véleménykülönbséget, elvárást és félelmet figyelhetünk meg a társadalomban.

A frissen megjelent kötetben a fentieken túl számos további izgalmas értekezést olvashatunk különféle tudományágak neves képviselőitől. Ideális olvasmány mindazok számára, akik többféle nézőpontból is szeretnék megérteni és átlátni az MI működését, hatásait és az ezekhez kapcsolódó etikai, jogi és társadalmi kérdéseket. Ajánlható jogi és gazdasági szakértőknek, médiatudósoknak, digitális stratégáknak és mindenkinek, aki szakmai érdeklődéssel fordul a témához.