Tényleg csak a politikusok és a halálhírek érdeklik a magyarokat?

Tudomány

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint igen. 93 népszerű médiafelület – televíziós csatornák, újságok, rádiók honlapjai, valamint hírportálok, közösségimédia-felületek, fórumok és blogok – elemzésével azt vizsgálták, kik álltak a hírek és a közbeszéd fókuszában, valamint azt is, hogy hazánk és a nagyvilág helyszínei közül melyek szerepeltek a legtöbbet.

internet számítógép böngészés Fotó: Shutterstock / Chinnapong
Fotó: Shutterstock / Chinnapong

Politikusok, sportolók, hazai és külföldi hírességek szerepelnek a leggyakrabban említett nevek között, amelyek megjelentek az online médiatérben 2023-ban. Az ezer legtöbbször említett ismert személy nevével összesen egymillió alkalommal találkozhattunk a neten, köztük domináltak a hazai szereplők, illetve a férfiak. A leggyakoribb száz név esetében az említések több mint felét politikából ismert személyek tették ki, közel harmaduk médiaszereplőhöz vagy hírességhez volt köthető, 14 százalékban pedig sportolókról olvashattunk az online felületeken.

A politikusok és a halálhírek érdeklik az embereket

2023-ban a legtöbbször, 92 ezer alkalommal említett név az online médiatérben Orbán Viktor miniszterelnöké volt. A kormányfő leginkább a Kossuth rádióban adott interjúi és bejelentései miatt került fókuszba. Neve egy átlagosnak nevezhető napon 250 alkalommal jelent meg, legtöbbet december 15-én és 21-én említették. Magyarország miniszterelnökét a külügyminiszter, Szijjártó Péter követte, 27 ezres értékkel, harmadik helyen pedig Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerepelt, nevével 14 ezer alkalommal találkozhattunk.

Az év során többször kiemelkedett egy-egy közszereplő a mindennapi közbeszédből. Két kutató is jelentős említést ért el: október 2-án Karikó Katalint (682 említés) tüntették ki orvostudományi Nobel-díjjal, másnap pedig Krausz Ferencet (330) díjazták a fizikában elért kiemelkedő munkásságáért. Vágó István (312) volt televíziós műsorvezető, illetve a Mount Everest megmászására induló, majd eltűnő Suhajda Szilárd halálhíre (338) szintén a gyakori keresések között voltak.

2023-ban a külföldi személyek toplistáján legtöbbet Vlagyimir Putyin (49 ezer) orosz, Volodimir Zelenszkij (25 ezer) ukrán elnök és Joe Biden (15 ezer), az Amerikai Egyesült Államok első számú vezetője szerepelt. Európán kívüli személyként az első tíz között feltűnt még Donald Trump volt amerikai elnök, illetve Benjámín Netanjáhú jelenlegi izraeli miniszterelnök is. A nemzetközi hírességek között olyan személyeket gyászolt a média, mint a Jóbarátok sorozat szereplője, Matthew Perry (446), Tina Turner (228) énekesnő vagy Elvis lánya, Lisa Marie Presley (188).

Magyarország érdekesebb, mint a nagyvilág

Az online médiatérben megjelent földrajzi helynevek esetében tízből négy magyar vonatkozású volt. Négy esetben az említés európai országgal vagy várossal, míg a fennmaradó részben a világ többi tájával volt kapcsolatos.

Az év során Magyarországot 191 ezer alkalommal említették meg a vizsgált médiatermékek, Budapestet pedig 151 ezerszer. Hazánkat és fővárosunkat a sportrendezvények idején kifejezetten gyakran, legalább ezerszer emlegették. A kulturális események is nagy visszhangot váltottak ki. Kiemelkedett Ferenc pápa áprilisi látogatása, a magyar fővárost ekkor csaknem négyezerszer említették. A további magyar helyszíneket illetően háromezernél is több említést főleg a vármegyeszékhelyek, a nagyobb városok és a Balaton értek el.

A külföldi földrajzi neveket elemezve kitűnik a kiemelt jelentőséggel bíró háborúk hírértéke (Ukrajna, Oroszország, Izrael), az Európai Unióhoz (Brüsszel, tagországok és azok fővárosai), illetve a fontosabb külpolitikai partnerekhez (Kína, USA, Törökország) fűződő történések bemutatása. Egyes napok statisztikáit elemezve kiemelkedik többek között Liverpool (460) Szoboszlai Dominik magyar válogatott csapatkapitány szerződése kapcsán, továbbá néhány szomorú esemény helyszíne is, mint például Törökország (725), a februári tragikus földrengés idején vagy Prága (424) a Károly Egyetemnél meggyilkolt és megsebesített emberek miatt.

A teljes kutatás megtalálható az NMHH honlapján.