népzene

Székelyföld csodái a fővárosban

Idén május 11. és 13. között rendezik meg a IV. Székely Fesztivált Budapesten, a Millenárison. „Székelyföld három napra újra a nemzet fővárosába költözik, hogy bemutathassa természeti és kulturális értékeit, hagyományait. A rendezvény díszvendége idén Marosszék lesz” – jelentette be Domokos István, a Székely Fesztivál szervezője az esemény május 7-ei sajtótájékoztatóján.

Ezt üzenik a táncházak alapítói

A táncházmozgalom meglapítóinak gondolatait tolmácsoljuk a táncház napján: Halmos Béla, a nevét a halála óta a népzenét támogató programnak is kölcsönző népzenész, népzenekutató mellett Sebő Ferenc és Martin György korábbi gondolataival emlékezünk meg az első táncház megnyitásának 46. évfordulójára. Kakukktojásként pedig Sebestyén Mártát is „megszólaltattuk”.

Öt napig minden a népzenéről szól!

A Várkert Bazár ad otthont május 23. és 27. között a Budapest Folk Festnek, amelynek keretében a legjobb magyar és nemzetközi népzenészek koncertjeire és táncházaira várják a közönséget. A rendezvény hagyományosan a Fonó Szerda táncház különkiadásával indul május 23-án, amikor Melegföldvár és a szomszédos Buza falu énekesei és táncosai lesznek a mezőségi népzenét játszó Eszterlánc zenekar vendégei.

Az április sem múlik el zene nélkül

Itt a tavasz, és természetesen az április sem múlhat el az Óbudai Társaskör kiemelkedő zenei programjai nélkül. Többek között találkozhatunk Kovács János és Farkas Róbert karmesterekkel és megfigyelhetjük a klasszikus zene és a népzene egymásba fonódását. Híres íróink Esterházy Péter műveiből olvasnak fel nekünk, míg a legkisebbeket Liszt Ferenc Kamarazenekar várja mesélő koncerttel.

A pop igazából jazz?

Ki énekel az M4-es metró megállóiról úgy, hogy attól megremegnek a falak? Petruska András biztosan. A fiatal zenész Hovatovább című koncertsorozatának első felvonásán jártunk november 21-én az Opus Jazz Clubban. Szellemes magyar dalszövegek és angol strófák, jazz és folkos hangzás, lélekemelő számok és pörgős dallamok – mindezt kínálta a kétórás koncert.

Megújul a táncházmozgalom otthona

A táncházmozgalom egyik kiemelt helyszíne, a Fonó Budai Zeneház újulhat meg, hiszen a kormány 50 millió forint támogatást biztosít a felújítás előkészítésére. Emellett a Csoóri Sándor Program keretében összesen 7,5 milliárd forinttal támogatja a kormány a hazai, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök munkáját.

Aki őrzi a hagyományainkat

„Nem is tudnám máshogy elképzelni az életem. Számomra nagyon fontos, hogy minél több embert ráébresszek: ha elengedjük a gyökereinket, elveszünk” – mondta Laposa Julcsi népzenész, aki amellett, hogy zenél, énekel, népdalokat gyűjt és tanít, kiválóan beszél franciául, angolul, és olyan diplomát szerzett, melyet még senki Magyarországon. A csupaszív és tehetséges fiatallal beszélgettünk.