Nézőművészeti Kft.
Sok vígjáték és egy nagy hazatérés a Vidor Fesztiválon
Csaknem kéttucatnyi színházi előadás, irodalmi és zenés est várja a nézőket az augusztus 22. és augusztus 30. között zajló nyíregyházi Vidor Fesztiválon. A Karinthy Színház három produkcióval is indul a versenyprogramban, és újra magyar közönség előtt lép fel Kanadába szakadt egykori kedvencünk.
Scherer Péter kapja a Páger Antal-színészdíjat
Scherer Péter kapja a következő Páger Antal-színészdíjat – döntött a makói képviselő-testület az elismerés kuratóriumának javaslata alapján.
Mucsi Zoltánék Örkényt játszanak a Tháliában
Elindultak a Tóték próbái a Thália Színház Télikertjében. Az Örkény István kisregényén alapuló tragikomédia ősbemutatójára szintén a Thália Színházban került sor 1967-ben. Ezúttal Kovács Lehel rendezésében, Mucsi Zoltán, Csarnóy Zsuzsanna, Kovács Krisztián, Kövesi Csenge és Tamási Zoltán szereplésével viszik színre.
15 millió forint gyűlt össze a függetlenek támogatására
Tizenötmillió forint gyűlt össze abban a kampányban, amelyet az eSzínházat is működtető Alapítvány a Magyar Színházakért indított. 15 független színház, társulat és színházi neveléssel foglalkozó szervezet részesül az összegyűlt támogatásból, amelyet az évadkezdésig meg is kapnak az érintettek.
A férfiak összeomlanak, Szinetár Dóra pedig stand-upol a Vidor Fesztiválon
Idén öt helyszínen huszonkét színházi produkciót, előadói estet és irodalmi-zenés előadást tekinthet meg a közönség az augusztus 23. és 31. közötti Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.
Mucsi Zoltán stand-up-estjén ő maga a hős
Nemcsak mesél, hanem kihasználja, hogy a legtöbb humoristával szemben ő színész: olykor bele is bújik egy-egy felelevenített karakter bőrébe.
Játszmák, avagy színház az egész világ – Tasnádi István Kartonpapa című darabjáról
Mi történik, ha egy apa, aki zsarnokként uralkodott családján és rokonain, már nincs jelen? Hogyan folytatják az ottmaradtak az általa létrehozott játékot? Képesek-e szerepükben maradni? Hová vezet, ha kitörni kívánnak ebből a körből? Helyrehozható-e a kár, amit egy zsarnoki apa belénk égetett?
Ismét megrendezik az Ördögkatlan fesztivált
Több száz programot tartanak az augusztus 3. és 7. között zajló Ördögkatlan összművészeti fesztiválon.
Mit tennél, ha ma meghalnék? – a Thealter Fesztiválon
A Mit tennél, ha ma meghalnék? című előadás újra látható lesz a Thealter Fesztiválon Gergye Krisztián rendezésében augusztus 19-én.