Pálos Hanna

A világ legjobb partnerétől a rendezőig, akivel nem méznyalás a munka

Szakmai beszélgetések az OSZT-on: Mély levegő (Orlai Produkció–Füge Produkció), Ház a blokkok között (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat).

Március 7-én történt

2010-ben ezen a napon az amerikai Kathryn Bigelow filmtörténetet írt: személyében első ízben kapta meg nő a legjobb rendezőnek járó arany szobrocskát az Oscar történetében. A bombák földjén című iraki háborús drámája összesen hat Oscar-díjat nyert. A rendező az elismerést a külföldön harcoló amerikai katonáknak ajánlotta.

Halász Rita Mély levegője a színpadon még fojtogatóbb

A sikerkönyvet most monodrámaként állították színpadra, amelyben a néző együtt hörög, szenved, majd lélegez fel Pálos Hannával.

A tíz legjobban várt szeptemberi színházi bemutató

Műfajtól független évadindító válogatásunkba szinte csak klasszikusok kerültek, köztük több olyan, amely a 20. század elejéből a boldog békeidőknek nevezett kort idézi meg.

Idén is igényes műsort kínál a Szentendrei Teátrum

Egészen júniusig kérdéses volt, hogy az 54 éves Szentendrei Teátrum idén meg tudja-e rendezni szabadtéri, nyári programsorozatát, de az önkományzat támogatásával idén sem szakad meg a hagyomány.

Fejének belseje – A Kamra Jóccakát című előadásáról

Fontos esemény előtt áll a férfi. Vállig érő, hullámos hajában itt-ott látszanak már az ősz hajszálak. Öltözete viharvert és divatjamúlt, ám nyakkendőjét komoly műgonddal köti meg. Mikor mindezzel végzett, mellényét villámgyors mozdulattal gyűri farmernadrágjába (ruhák: Szakács Györgyi). A gondos előkészületek után váratlanul így hatástalanítja az előzményeket. A fiatalabb Szabó testvérnél látszólag minden rendben, de elszólások, gesztusok árulkodnak arról, hogy emberünknek mind nagyobb erőfeszítésébe kerül alkalmazkodni az úgynevezett normális világhoz.