Pásztory Ditta

November 21-én történt

„A világot úgy szeretem venni, ahogy van. Az angyalokat nem tudom elképzelni ördögök nélkül, világosságot a sötétség nélkül, föld felettit a föld alatti nélkül. Csak az egészet” – fogalmazta az 1916. november 21-én született – és 1995-ben elhunyt – Kossuth-díjas író, költő, műfordító, Csorba Győző.

November 21-én történt

Hatvan évvel ezelőtt, 1964. november 21-én adták át a forgalomnak Budapesten az újjáépített Erzsébet hidat. A megnyitóra több tízezres tömeg gyűlt össze, az eseményt a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette. Az 1903-ban átadott (régi) Erzsébet hidat 1945 januárjában a visszavonuló német csapatok robbantották fel.

Október 31-én történt

Ma van a reformáció napja annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton német Ágoston-rendi szerzetes a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét.

Gyűlölt-imádott múzsák

Költők, festők és muzsikusok feleségei, akik ihletet adtak, támogatták alkotói ambícióikat, vagy olykor az őrületbe kergették őket. Legendás múzsák alakját idézzük fel.

Az első Bartók-összkiadás, Fischer Annie és a művészlemez-termelés

Mi jellemezte a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) első évtizedeiben a klasszikus lemezek kiadását? Cikkünkben a vállalat kezdeti időszakával foglalkozunk, és olyan meghatározó pontokra fókuszálunk a történetéből, mint az első Bartók-összkiadás és Fischer Annie Liszt-albuma.

„Minden ötezer évben történik ilyen”

Híres zeneszerzők és szerelmeik.