Patrick Swayze
Szeptember 14-én történt
„Azokon a reggeleken, amikor tudom, hogy este nehéz feladatom lesz, úgy is ébredek, hogy szorongok az előadás miatt. Azután jólesik, amikor sikerül teljesítenem. Számomra a színház már nem a gyermeki, felhőtlen állapotot jelenti. Nagy a felelősség, de azért sokszor tud könnyed és örömteli is lenni a játék. A közeget magát szeretem. A színészlét ad egyfajta gyermeki állapotot” – fogalmazta a ma negyvenhat éves Jordán Adél színművész, akit többek között a Katona József Színház előadásaiban, illetve a Nyitva és a Dumapárbaj című filmekben láthattunk.
Szeptember 14-én történt
„Az élet rövid. Bármi megtörténhet, és általában meg is történik, szóval nincs értelme ülni és a sok ’ha’-n ’és’-en és ’de’-n gondolkodni” – állította az 1983. szeptember 14-én született és 2011-ben elhunyt hatszoros Grammy-díjas angol soul-, jazz- és rhythm and blues-énekesnő, Amy Winehouse, akinek olyan dalok fűződtek a nevéhez, mint a Back To Black, a Rehab vagy a Love Is A Losing Game.
Nyolc film, amelyben a táncé a főszerep
A tánc világnapja alkalmából hoztunk nyolc filmet, amelynek szereplői gumilábbal szambáznak keresztül az életen.
Augusztus 18-án történt
Augusztus 18-án született Antonio Salieri zeneszerző, Keleti Éva Kossuth-díjas fotóriporter és Robert Redford Oscar-díjas amerikai színész is (képünkön).
Hetven éve született a Dirty Dancing és a Ghost sztárja, Patrick Swayze
1952. augusztus 18-án született Patrick Swayze amerikai színész, táncos, énekes, a Dirty Dancing és a Ghost sztárja.