Pécsi Balett

Sztárvendégek a Táncfesztiválon

„Örülök, hogy együtt vagyunk, csináljuk meg ezt a fesztivált!” – nyitotta meg az idei Budapest Táncfesztiválról szóló sajtótájékoztatót Ertl Péter, a Nemezti Táncszínház igazgatója. Az esemény szervezői számos budapesti bemutatóval, koprodukció premierrel, gálaesttel és tánctörténeti előadással készülnek február 18. és március 1. között.

Táncra hív a budapesti fesztivál

Gazdag programmal várja a közönséget február 24. és március 3. között a Budapest Táncfesztivál, amelynek kínálatában két nemzetközi produkció, a New York-i Les Ballets Trockadero de Monte Carlo és a francia Ballet Preljocaj előadása is szerepel. Emellett két budapesti bemutató, két kamaradarab, két koprodukciós bemutató és tánc/színházi nevelési előadás is lesz.

Ünnepel a Pécsi Balett

Ősbemutatókkal, budapesti és kínai vendégszereplésekkel és könyvvel ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Pécsi Balett. Vincze Balázs, a tánctársulat igazgatója elmondta, hogy a jubileumra a társulat számos nagyszabású rendezvénnyel készül, többek között január 29-én tartják A kis herceg című mesebalett ősbemutatóját.